Kína megépítette a világ legnagyobb, ember szállítására alkalmas mélytengeri merülő járművét - olvasható a China Daily kínai pártlapban.
Magukat egészségügyi szakembernek kiadó 33 csalót ítéltek 14 évig terjedő börtönbüntetésre a délnyugat-kínai Csungkingban, miután egészségmegőrző termékek eladásával csaltak ki jelentős összegeket telefonon és interneten áldozataiktól - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Szeptemberben a várt javulás helyett csökkent, és a kínai szolgáltatóipari szektor teljesítményének hét hónapja a legkisebb mértékű növekedését tükrözte a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexe.
Kínai cégek mezőgazdasági termékeket vásároltak az Egyesült Államoktól, Peking pedig egyeztetéseket folytat Washingtonnal a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások októberben esedékes, következő fordulójának előkészítésére - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
Kína felfüggeszti egyes amerikai agrártermékek - köztük a szójabab és sertéshús - esetében a pótvámokat, továbbá támogatja amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését - jelentette pénteken a Hszinhua kínai állami hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A kínai kormányzat vámügyekért felelős bizottsága szerdán bejelentette, hogy egy évre felfüggeszti az egyes amerikai termékekre kivetett pótvámokat.
Kína az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéjával emlékezik meg október 1-én a Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulójáról - jelentette be Vang Hsziao-hui, kínai propagandaminiszter-helyettes csütörtökön, Pekingben tartott sajtótájékoztatóján.
Kína támogatja az iráni atomalku megóvására tett erőfeszítéseket - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, aki hétfőn Pekingben fogadta Mohamad Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert.
A hongkongi brit konzulátus egyik munkatársát 15 napig tartó közigazgatási elzárás alá helyezték a dél-kínai Sencsenben - közölte Keng Suang, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai pekingi sajtótájékoztatóján.
Kína ellenlépéseket lesz kénytelen bevezetni abban az esetben, ha az Egyesült Államok szeptember 1-től valóban életbe lépteti a korábbi büntetővámok által eddig nem sújtott kínai árucikkek behozatalának jelentős részére a pótvámot.
Kína a rend mielőbbi helyreállítását sürgeti, és teljes mértékben kiáll a Carrie Lam vezette hongkongi kormányzat mellett.
Kína a rend mielőbbi helyreállítását sürgeti, és teljes mértékben kiáll a Carrie Lam vezette hongkongi kormányzat mellett.