Nyolcvannyolc millió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy kamionban Záhonynál

Mintegy nyolcvannyolc millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kamionban a záhonyi magyar-ukrán határállomáson.

Az adófizetők idén is forintmilliárdokról dönthetnek

Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik az adóbevallási tervezetet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített nekik, már közel egymillióan rákattintottak a nyomtatványra, több mint ötszázezren pedig véglegesítették a bevallást.

Trafiknak rendezte be mosókonyháját egy férfi Nyíregyházán

Csempészett cigarettát és szeszesitalokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy nyíregyházi ingatlanon - közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

NAV: május 20-ig az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük az adóbevallási tervezetet

Május 20-ig az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt.

Orgazdát fogtak el Szabolcsban

Nagy mennyiségű csempészett cigarettát, aranyat, készpénzt valamint egy engedély nélkül tartott fegyvert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elfogott orgazdánál - tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatósága pénteken az MTI-t.

Áfacsaló bűnszervezeteket leplezett le a NAV

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban - közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.

NAV: már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek

Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

NAV: 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz

Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz.

A legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre adják adójuk 1 százalékát

A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, amelyről május 20-ig lehet rendelkezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A NAV nem kér igazolást a bevallási tervezethez

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén.

NAV: március 18-ig akár sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

A lepárlóberendezések kétharmadát nem használják a magánfőzők

A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) beérkezett tavalyi adatok szerint - hívja fel a figyelmet a Pálinka Nemzeti Tanács, amely nem tartja életszerűnek az adatokat.