Rómában az olasz hatóságok frissen bejelentett döntése szerint hétfőtől december elsejéig napi négy órán át fűthetők a lakások, utána az időjárás függvényében emelhetik a fűtési órák számát, amely azonban nem haladhatja meg a napi tizenegy órát.
Elkezdődött Artemisia Gentileschi híres aktfestményének restaurálása Firenzében.
Nem Olaszországot, hanem az emberkereskedőket kell elszigetelni Európában Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pénteki nyilatkozata szerint, aki elfogadhatatlannak nevezte a francia kormány reakcióját a migránsokat szállító Ocean Viking civilhajó ügyében.
Több mint nyolcszáz emberrel a fedélzetén három nem kormányzati szervezet (NGO) hajója vár kikötésre az olaszországi partoknál, Giorgia Meloni kormányfő és Matteo Piantedosi belügyminiszter továbbra is nemet mond nekik.
Az Európai Unióban nincsenek első- és másodosztályú tagok - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök első parlamenti beszédében kedden, amellyel bizalmat kért az alsóházban.
A jelenlegi válsághelyzetben a kormányzás minél előbbi megkezdését szorgalmazta az Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni, aki az államfővel tartott konzultáció után nyilatkozott a sajtónak pénteken.
A felső- és alsóház elnökének megválasztásával indul a második világháborútól számított tizenkilencedik törvényhozás munkája csütörtökön Rómában.
Hű támogatásáról biztosította az ukrán népet szabadságharcában Giorgia Meloni, az olasz parlamenti választásokon győztes Olasz Testvérek párt és a jobbközép koalíció vezetője a Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek írt üzenetében kedden késő este.
Az Európai Bizottság előremutató együttműködést remél Olaszország leendő kormányával - jelentette ki Eric Mamer, a bizottság vezető szóvivője hétfőn, a brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Franciaország figyelni fogja az emberi jogok és a terhesség-megszakításhoz való jog tiszteletben tartását Olaszországban - mondta hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök az előrehozott olasz parlamenti választások eredményével kapcsolatban.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Bővítést jelentett be olaszországi bázisain a Wizz Air, a légitársaság 12 új útvonalat indít, valamint sűríti járatait Róma-Fiumicino és Milánó-Malpensa repülőteréről - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Emelkedik a nyugat-nílusi láz névvel ismert vírusbetegség olaszországi fertőzöttei száma mindenekelőtt az északkeleti Veneto tartományban, ahol eddig a legtöbb beteget Velence és Padova városában azonosították - közölte a helyi közegészségügyi hatóság pénteken.