Teljesen alaptalannak és bizonyítatlannak minősítette, és visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.
Jegyzékben követelte a moszkvai amerikai nagykövetségtől az orosz külügyminisztérium, hogy ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe - közölte a RIA Novosztyi állami hírügynökség kedden a moszkvai diplomáciai hivatal vezetéséhez közelálló forrásra hivatkozva.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni.
A volt ukrán, német és francia vezető megerősítette, hogy Kijevnek az erőszakos megoldásra való felkészítését fedezendő írta alá a minszki megállapodásokat, ezért az orosz elnök "mindent abszolút helyesen tett" az Ukrajna elleni invázió elrendelésével - jelentette ki Dmitrij Peszkov.
Nem helytállók azok az ukrán és nyugati közlések, amelyek szerint lőszerhiány lépett fel az orosz fegyveres erőknél - jelentette ki pénteken Szergej Csemezov.
Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.
Az ukrán elnök szerint már érzékelhetők élénkebb orosz támadó hadműveletek Ukrajna déli és keleti térségeiben.
Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" célja megvédeni Oroszországot azoktól a fenyegetésektől, amelyeket a "történelmi területein" kívánnak létrehozni ellene - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, a moszkvai Lomonoszov Egyetem diákjaival megtartott találkozóján
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csaknem kétmilliárd euró támogatást nyújtott eddig Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Németország nem szigetelődött el abban a kérdésben, hogy kell-e Leopard típusú német harckocsikkal támogatni az orosz támadás ellen védekező Ukrajnát - jelentette ki Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden Berlinben.
Berlin nem akadályozná Leopard típusú exportált német harckocsik továbbadását Ukrajnának - mondta a német külügyminiszter vasárnap.