Esett az orosz külkereskedelmi többlet az első kilenc hónapban

Jelentősen csökkent Oroszország külkereskedelmi többlete az idei első kilenc hónapban éves összevetésben.

A NATO-szövetségesek elítélték Oroszország kilépését a CFE-szerződésből

A NATO-szövetségesek elítélik Oroszország azon döntését, hogy kilép az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE), következésképpen a nemzetközi jognak megfelelően fel kívánják függeszteni a szerződés működését - közölte a brüsszeli székhelyű szervezet kedden.

Holland statisztikai hivatal: a holland vállalatok Törökországon keresztül juttatják Oroszországba termékeiket

A holland vállalatok az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett európai szankciókat úgy próbálják megkerülni, hogy Törökországon keresztül exportálnak termékeket az országba - jelentette a holland statisztikai hivatal hétfőn (CBS).

Századvég Alapítvány: az európaiak a háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását

Az európaiak az orosz-ukrán háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását - olvasható a Századvég Alapítvány 28 uniós tagországra kiterjedő közvélemény-kutatásában, amelynek megállapításait csütörtökön közölték az MTI-vel.

Dagesztáni vezető: külföldről szították a mahacskalai zavargásokat

Külföldről, egyebek között ukránbarát Telegram-csatornákon történnek kísérletek a helyzet destabilizálására a Dagesztáni Köztársaságban - jelentette ki Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőn újságíróknak Mahacskalában az előző nap kirobbant zavargásokkal kapcsolatban.

Ukrán elnök: Oroszország egy dandárnyi katonát vesztett Avgyijivka ostrománál

Oroszország már legalább egy dandárnyi katonát veszített a Donyeck megyei Avgyijivka ostroma közben - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rishi Sunak brit miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetése során az ukrán elnöki iroda közleménye szerint.

Robert Fico elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat és a fegyverszállítást Ukrajnának

Robert Fico, Szlovákia újonnan kinevezett miniszterelnöke a kétnapos uniós csúcs előtt Pozsonyban csütörtökön bejelentette: elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat, és nem támogatja az Ukrajnának történő fegyverszállítást sem - számolt be honlapján a Pravda című pozsonyi lap.

Ukrán kormányzó: az orosz erők Harkiv megyét ágyúzták, sérültek

Az orosz erők több lakott terület ellen támadást intéztek péntekre virradóan a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, aminek következtében az eddigi információk szerint két helyi lakos sérült meg - közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Facebookon.

Orosz külügyi szóvivő: bűncselekmény a gázai kórházra mért csapás

Oroszország bűncselekménynek és elembertelenítő cselekedetnek minősíti a Gázai övezetben lévő egyik kórházra mért csapást - jelentette ki Marija Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Sputnik rádióban.

Új bankjegyeket vezettek be Oroszországban

Bemutatta az 1000 és 5000 rubeles címletű megújított bankjegyeit hétfőn a Bank Rosszii.

Ukrán kormányzói hivatalok: orosz támadás ért településeket Herszon és Donyeck megyében, áldozatok

Az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon megyében Beriszlav települést ágyúzták, míg keleten, a donyecki régióban Pokrovszk városát vették tűz alá, a támadásoknak halálos áldozatai és sok sérültje van - közölték a helyi kormányzói hivatalok.

Oroszországban havi és éves szinten is gyorsult az infláció szeptemberben

Elemzők által vártnál is nagyobb mértékben gyorsult az infláció Oroszországban szeptemberben havi és éves összevetésben egyaránt.