Megkezdődött a titkos szavazás

A jelöltek parlamenti felszólalása után megkezdődött a köztársaságielnök-választás hétfő délelőtt.

Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje (2. rész)

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Majtényi László Soros György államfőjelöltje, az üzletember áll mögötte.

Államfőt választ az Országgyűlés

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.

IM: a büntetőeljárás hatékonyabbá tételét szolgálja az új kódex

Az Igazságügyi Minisztérium szerint az új büntetőeljárási törvény (be.) gyorsítja és hatékonyabbá teszi a büntetőeljárásokat úgy, hogy közben támogatja az abban részt vevők jogait.

LMP: a szentestét kellett volna munkaszüneti nappá tenni

Az emberek számára fontosabb lett volna, ha a szenteste napját tölthetik munka nélkül - közölte az LMP országgyűlési képviselője azt követően, hogy az Országgyűlés megszavazta a nagypéntek szabaddá tételét hétfőn.

Kontrát Károly: indokolt a válsághelyzet fenntartása

Indokolt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása Magyarország területén, az elmúlt fél év azt bizonyítja, hogy a válsághelyzet alapján alkalmazott jogszabályokkal sikerült megvédeni a magyar emberek biztonságét - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitká

Mindkét bizottság támogatta Bándi Gyula megválasztását zöldombudsmannak

Az Országgyűlés igazságügyi és fenntartható fejlődés bizottságai is támogatták Bándi Gyula megválasztását zöldombudsmannak hétfőn.

Miniszterelnöki felszólalás nyitja a tavaszi ülésszakot

Orbán Viktor is felszólal napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn, a tavaszi ülésszak nyitónapján - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.

Tuzson: a Ház elé kerül az illegális migránsok őrizetbe vételéről szóló javaslat

A kormány kedden benyújtja a parlamentnek az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagot - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa: komoly politikai küzdelem várható az Országgyűlésben (2. rész)

Komoly politikai küzdelmek, nagy viták várhatóak az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, miközben felerősödik a politikai vita Magyarország és Brüsszel között is - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón Debrecenben.

Kósa: komoly politikai küzdelem várható az Országgyűlésben

Komoly politikai küzdelmek, nagy viták várhatóak az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, miközben felerősödik a politikai vita Magyarország és Brüsszel között is - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón Debrecenben.

Irodalmi és történelmi versenyt hirdetnek Kárpát-medencei iskolásoknak

Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége - közölte Lezsák Sándor az MTI-ve