Négymilliárd forint adót csalt el egy vagyonvédelmi cég

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek a testében heroint csempésző férfi ellen

Vádat emeltek egy 59 éves férfi ellen, aki tavaly májusban 61 kapszulában csaknem 900 gramm heroint próbált meg a testében Magyarországra csempészni - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Katalizátortolvajok ellen emeltek vádat Kecskeméten

Kecskeméten és Kunszentmiklóson parkoló autók nemesfémet tartalmazó katalizátorait lopkodta három férfi, emiatt vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélték a társukat megölő szerepjátékosokat

Jogerősen 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla azt a két vádlottat, aki még 2010-ben megölte társát a Szódás-barlangnál - tájékoztatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-t.

Emberölés miatt nyomoz a rendőrség egy horvát nő ellen, aki magára hagyta csecsemőjét Baranyában

Emberölés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, miután egy magára hagyott újszülöttet találtak a Harkány közelében lévő márfai szőlőhegyen csütörtökön délután.

Felesége halála miatt emeltek vádat egy Csongrád megyei férfi ellen

Emberölés miatt emeltek vádat egy Szeged mellett élő férfival szemben, aki nem tett semmit a házukba visszaáramló füst ellen, ezzel tavaly tavasszal felesége halálát okozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Targoncával akadályozta meg autója ellopását egy ausztrál férfi

Targoncával emelte magasba tolvajostul az autóját egy ausztrál férfi, hogy megakadályozza a lopást - írta a BBC hírportálja csütörtökön.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy 16 éves litván embercsempészt

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy 16 éves litván embercsempészt a Pápai Járásbíróság - tudatta a Veszprém Megyei Főügyészség közleményben szerdán.

Ügyészség: gyógyszerhamisítás miatt emeltek vádat egy orvos ellen

A koronavírus elleni hatásos gyógyszerként ajánlott alkalmi ismerősének egy Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező indiai gyógyászati terméket egy évtizedek óta praktizáló magyar orvos.

Hajléktalanokat bántalmazó biztonsági őr ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy 45 éves biztonsági őr ellen, aki 2020-ban öt hajléktalant bántalmazott teleszkópos fémbottal, egyikük később belehalt a sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Bűnösnek találták a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügy vádlottjait

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját.

Négy és fél év börtönre ítélték egy 70 milliós csalássorozat vádlottját

Nem jogerősen 4 év 6 hónap börtönre ítélték egy 70 milliós csalássorozat vádlottját; az ügynek több száz sértettje volt - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben pénteken az MTI-vel.