Egy mobilszolgáltatótól 39 millió forintot csalt ki, több mint háromszáz esetben pedig személyes adatokkal élt vissza egy férfi, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Vas Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.
Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt, aki megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút a fővárosban tavaly decemberben - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
Kábítószer-termesztő vietnámi és magyar állampolgárok ellen emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel. Az öt férfi Ormosbánya külterületén, egy pincerendszerben termesztett indiai kendert.
Fát és közlekedési táblát kidöntve balesetet szenvedett egy hamis rendszámmal ellátott autó Nagykanizsán, sofőrje és utasai megpróbáltak elmenekülni a rendőrök elől - erősítette meg az MTI információját csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emeltek azzal a 29 éves férfival szemben, aki két ember halálát okozta egy autóbalesettel a Budapest III. kerületében található Szentendrei útnál, a Rákóczi utca és Czetz János köz kereszteződésében márciusban - közölte a Fő
Őrizetbe vette a rendőrség a szerepi mérgezés gyanúsítottját - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 62 éves kiskőrösi férfit, aki megkéselte egy rokonát - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki még 2003 szeptemberében Győrben elütött, majd megölt egy fiatal lányt - tájékoztatta a főügyészség hétfőn az MTI-t.
Két török kamionban összesen 38 illegális migránst találtak megbújva Csanádpalotánál a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Vasúti teherszállítmányokban, konkrétan vasérc alá rejtve találtak cigarettát a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki két társával együtt mintegy tízmillió forintot rabolt egy pécsi vállalkozótól - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.