Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy életveszélyesen megkéselt egy nőt Felsőörsön. A férfi kihallgatása jelenleg is tart - tájékoztatta a Veszprém Megyei Re...
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt szerdán gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett k...
Belehalt a sérüléseibe egy ózdi férfi, akit késsel megszurkáltak egy helyi társasházban. A bűncselekmény elkövetésével egy 56 éves ózdi nőt gyanúsít a rendőrség - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
Emberölés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vettek egy 24 éves nagykanizsai férfit - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán....
Nagy-Britanniában 2003 óta bűncselekmény a muszlim világ szokása, ám az első per csak most kezdődött.
Óriási fájdalmat kell átélniük azoknak a muzulmán nőknek, akiknek kivágják a csiklóját. A régi ha...
Szerző: hir.ma
itt:
bűnügy, csalások - átverések
Több, mint egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy több magyar vállalkozást is megkárosított B. Judit és F. Anikó, akik Spanyolországban élnek és egyikőjük a saját beteg gyerekét és közösen egy alapítván...
Szerző: Hir.ma
itt:
Rendőrségi hírek
Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...
Feltehetően élettársa gyilkolta meg azt az 53 éves férfit és annak 81 éves édesanyját, akiket holtan találtak hétfő reggel Lakiteleken, a házukban - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitány...
Egyes nemzetközi szervezetek legalizálni akarják a felnőtt férfiak, és serdülő kisfiúk közötti szexuális kapcsolatot.
Még a börtönökben is rossz világ vár a pedofilokra, akiknél egyáltalán nem enyhít...
Szerző: CyberAndras
itt:
Színes hírek, 18+
Korábban még arról cikkeztek, nem volt a lánynak haragosa, utána gyanúsított került a fókuszba, de most végleg fény derült a bűncselekmény elkövetőjének személyére és a tett valódi okára is.
A gyan...
Nyolcvankilenc embert fogtak el a rendőrök szerdán, karácsony első napján, közülük huszonkilencet bűncselekmény elkövetésén értek tetten - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommuni...
Szerző: Hir.ma
itt:
Rendőrségi hírek
A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...
