Vádat emelhetnek egy dunántúli számlagyárat üzemeltető bűnszervezet ellen

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

Másfél milliárdos áfacsalást követett el alkoholos italokkal egy bűnszervezet

Egy Kiskőrösről irányított, szeszes itallal kereskedő, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

BRFK: unokázós csalással foglalkozó bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra

Úgynevezett unokázós csalásokkal foglalkozó magyar bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra a napokban Nagy-Britanniából - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vagyonvédelmi alosztályvezetője szerdán Budapesten.

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolnak két ukrán férfit

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség két ukrán férfi ellen.

Hárommilliárdos kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több mint hárommilliárd forint kárt okozó, fiktív számlázásra szakosodott, Közép-Dunántúlról irányított bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemzetközi akcióban.

Luxusautókkal üzletelő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe

Lxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

Használt autókkal áfát csaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több mint 1,3 milliárd forint kárt okozott az a budapesti és nagykanizsai elkövetőkből álló bűnszervezet, amely külföldről behozott használt gépkocsik kereskedelmével foglalkozott.

Jellemzően költségvetési csalással gyanúsítható bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át egy bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel; az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.

Több mint hétszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsítanak egy bűnszervezetet

A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az az öt ember, akiket a héten vettek őrizetbe adónyomozók - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak egy bűnszervezetet

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás egy kiterjedt bűnszervezet ellen.

Fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Hevesben

Újabb harminchat ember ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség abban az országos fiktív munkaerő-kölcsönzés miatt indult bűnügyben, melyben korábban már két vádiratot nyújtottak be - közölte a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Többszázmilliós áfacsalással gyanúsított bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

Többszázmilliós áfacsalással gyanúsított bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását indítványozta az ügyészség, a bíróság várhatóan csütörtökön dönt erről.