Vádat emeltek egy pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagjai ellen

Pénzmosás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy nigériai származású, Magyarországon élő 39 éves férfival és hét társával szemben, akik hierarchikusan felépített, munkamegosztásra alapuló bűnszervezetet működtettek Budapesten - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.

Milliárdos számlagyár ügyében fejezték be a nyomozást a pénzügyőrök

Több mint négymilliárd forint áfatartalmú fiktív számlát állított ki az a bűnszervezet, melynek tagjaival és a számlákat felhasználó társaságok képviselőivel szemben vádemelést javasolnak a pénzügyi nyomozók. Az ügyben hatvannégy gyanúsított szerepel - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

A NAV 200 milliós adócsalást leplezett le

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek - közölte Barnáné Horváth Melinda sajtóreferens kedden az MTI-vel.

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV tizenegy emberrel szemben

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatta a NAV Nyug

Ügyészségi EU-szervezet: embercsempészeket állítottak elő Romániában és Ausztriában

Embercsempészettel foglalkozó bűnszervezet 11 tagját fogták el Romániában és Ausztriában - közölte az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) kedden.

Budai: Czeglédy Csaba és bűnszervezete finanszírozta baloldaliak és álfüggetlenek kampányát

Kész Zoltánnak, Veszprém független országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hogy hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba, szocialista politikustól kapott a 2014-es választási kampányának finanszírozására.

Vádat emeltek egy autólopásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen

Vádat emeltek három férfi ellen, aki megrendelésre egyetlen autómárka különböző típusait lopta és bontotta alkatrészeire Cegléd környékén - közölte a Pest Megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Két bűnszervezet milliárdos költségvetési csalása ügyében indult nyomozás

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Vádat emeltek egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet tagjai ellen Békéscsabán

Felszámolt egy legalább másfél éven át új pszichoaktív anyaggal kereskedő országos hálózatot működtető bűnszervezetet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a bűnszervezet tizenhárom tagja ellen vádat emelt a Békéscsabai Járási Ügyészség - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség szerdán közleményben a

Háromszázmillió forint áfát csalt el egy bűnszervezet műtrágya-kereskedelemmel

Csaknem háromszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat embert, akik az áfa megfizetése nélkül importáltak nagy mennyiségű műtrágyát - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Étolaj-kereskedő bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az az étolaj-kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói fogták el.