Júliusban fogadhatja első vendégeit a Nyíregyházi Állatpark új szállodája

Július elején fogadhatja első vendégeit a több mint 1,6 milliárd forintból épülő Pangea Ökocentrum és Szálloda a Nyíregyházi Állatparkban.

Három kereskedelmi médiaszolgáltató is közzétenne politikai reklámokat a kampányban

Három kereskedelmi médiaszolgáltató jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a szombaton indult választási kampányban politikai reklámot kíván közzétenni - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére.

Gyurcsány 12 intézkedést ígért egy kormányváltás utáni első napra (2. rész)

A Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napon.

Gyurcsány 12 intézkedést ígért egy kormányváltás utáni első napra

A Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napra.

Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Központ felújítása

Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ fejújítása, az épületet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester társaságában szombaton.

A Fidesz harcolni fog az ENSZ migrációs csomagja ellen

A Fidesz harcolni fog az ENSZ migrációs csomagja ellen és a kormány nem vonja vissza a "Stop Soros" törvényjavaslat-csomagot - jelentette ki az a Fidesz kommunikációs igazgatója az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselete előtt megtartott szombati sajtótájékoztatóján.

Potápi: minden vegyes házasságban született gyermeknek kell magyar oktatás (2. rész)

A kormány célja, hogy minden vegyes házasságban született gyermek járhasson magyar bölcsődébe, óvodába, különben "elvesznek" a magyarság számára - mondta Potápi Árpád János.

Gulyás: a választás tétje a polgári Magyarország

Az április 8-i országgyűlési választás tétje a "polgári Magyarország", amely egyszerre jelenti a békés fejlődés és építkezés folytatását, valamint az európai bevándorlási válság közepette a biztonság fenntartását - emelte ki a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a Magyar Időknek nyi

Potápi: minden vegyes házasságban született gyermeknek kell magyar oktatás

A kormány célja, hogy minden vegyes házasságban született gyermek járhasson magyar bölcsődébe, óvodába, különben "elvesznek" a magyarság számára - mondta Potápi Árpád János.

Hollik: a kormány támogatja a családokat

A kormány támogatja a családokat, adókedvezménnyel, otthonteremtési támogatással, bölcsődei fejlesztésekkel ösztönzi a családalapítást, gyermekvállalást - erről Hollik István (KDNP) országgyűlési képviselő beszélt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

Honlap segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét

Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét - hívta fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka-magánélet program vezetője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Németh Zsolt aláírta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést Budapesten

Aláírta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack) a határon túli magyarok jogaiért szombaton Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Budapesten, a Kárpát-medencei középiskolások vezetőképzője keretében.