Rágalmazási pert indít Budai Gyula ellen a DK

Rágalmazási pert indít Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen és sajtó-helyreigazítást is kezdeményez a Demokratikus Koalíció (DK).

Beneda Attila: mintegy 100 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésre

Országosan mintegy 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Jászfényszarun.

Tarlós: nem adna iránymutatást a népszavazási kérdésre adott válasz

A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz "semmiféle utasítást" nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.

KSH: augusztusban 3,0 százalékkal nőtt az idegenforgalom

Augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8, a belföldi vendégeké 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes forgalom együttesen 3,0 százalékkal nőtt.

A Fidesz országos tájékoztatási akciót indított

A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Nemzetközi akcióban ellenőrzi a vasútállomásokat és a vonatokat a rendőrség

Nemzetközi akcióban ellenőrzi a vasútállomásokat és a vonatokat a rendőrség országszerte szerdán és csütörtökön - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden az MTI-t.

A Kúria felmentette Gaudi-Nagy Tamást a garázdaság vádja alól

Helybenhagyta a Kúria kedden azt a korábbi ítéletet, amellyel felmentették Gaudi-Nagy Tamás egykori jobbikos országgyűlési képviselőt a Pásztor István vajdasági politikus inzultálása kapcsán garázdaság miatt emelt vád alól.

A Kúria hitelesítette a népszavazási kezdeményezést

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden.

Kövér: tovább kell fejleszteni a magyar-horvát kapcsolatokat

Tovább kell fejleszteni az egyébként jó magyar-horvát kapcsolatokat - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden az Országházban.

Lázár: Magyarországnak történelmi érdemei vannak a schengeni határok megvédésében

Magyarországnak történelmi érdemei vannak a schengeni határok megvédésében, a balkáni migrációs útvonal lezárásában, és a végsőkig ki fog tartani annak érdekében, hogy meghatározhassa, ki tartózkodjon az országban.

Gulyás: Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát

A Czeglédy-ügyben a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Liberálisok: a demokratikus ellenzéknek együtt kell működnie

A Magyar Liberális Párt elnöke azt sürgeti, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzéki pártok alakítsák ki az együttműködés "egyfajta hálóját".