Bérlakásokat adott munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár

Bérlakásokat adott munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár

Negyven bérlakást adott át munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten, amelyeket az alkalmazottak kedvezményesen bérelhetnek. A bérlakásprogram célja a munkavállalók motiválása - közölte a váll...
Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet Debrecenben

Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet Debrecenben

Az ország első egyetemi madárbarát mintakertjét adták át kedden, a madarak és fák napján a Debreceni Egyetem (DE) agrártudományi központjának botanikus kertjében. Kövér László, a hallgatói önkormán...
Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozdonya

Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozdonya

Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi üzeneteit megjelenítő mozdony a budapesti Keleti pályaudvarról kedd délelőtt, belföldi vonatokat húz majd és a tervek szerint két éven át hív...
Nébih: 14 baconből egyet ki kellett vonni a forgalomból

Nébih: 14 baconből egyet ki kellett vonni a forgalomból

Tizennégy füstölt, nyers, szeletelt, gyárilag csomagolt bacon termékből egy romlott volt, az a forgalomból kivonta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a bacon előállító üzemeket...
Fél órát késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon

Fél órát késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon

Felsővezeték-hiba miatt fél órával megnőtt a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon a kedd reggeli csúcsforgalomban - közölte a Mávinform az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Maglód és Ráko...
Magyarországon gyártja az EMEA piacra szánt vállalati számítástechnikai cikkeit a Lenovo

Magyarországon gyártja az EMEA piacra szánt vállalati számítástechnikai cikkeit a Lenovo

Az EMEA piacra (Európa, Közel-Kelet és Afrika) szánt vállalati és adatközponti számítástechnikai rendszerelemek gyártását kezdi meg Magyarországon a kínai Lenovo, a világ vezető személyi számítógép gy...
A Merkúr átvonulása a Nap előtt

A Merkúr átvonulása a Nap előtt

Salgótarján, 2016. május 9. A Merkúr bolygó átvonulása a Nap előtt Salgótarjánból fotózva 2016. május 9-én. Középtől balra egy napfolt látható. MTI Fotó: Komka Péter MTI...
Elszállítják a Cegléden talált tüzérségi lövedékeket

Elszállítják a Cegléden talált tüzérségi lövedékeket

Központi gyűjtőhelyre szállítják és nem semmisítik meg a Cegléden hétfő délelőtt talált tüzérségi lövedékeket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel. B...
Átadták a megújult Tiszaigari Arborétumot

Átadták a megújult Tiszaigari Arborétumot

Csaknem 100 millió forintból újult meg a Tiszaigari Arborétum, ahol többek közt új fogadóépület, parkoló, felújított sétaútvonalak és növényjelző táblák várják a látogatókat. A NEFAG Nagykunsági Er...
Fesztivál és futóverseny a Margitszigeten

Fesztivál és futóverseny a Margitszigeten

Az Európa-nap és Magyarország uniós csatlakozásának 12. évfordulója alkalmából futóversenyt és egész napos fesztivált rendeznek vasárnap a fővárosi Margitszigeten. Az Európai Unió közösségének "att...
Fesztivál és futóverseny a Margitszigeten az Európa-napon

A magyarországi németek elhurcolása emlékére avattak szobrot Soroksáron

A magyarországi németek elhurcolása emlékére avattak szobrot Soroksáron

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztek szentmisével és szoboravatással a nemzetiség kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap Soroksáron. A megemlékezésen Kubatov...