Mintegy egymillió forintos bírságot fizetett az a sofőr, aki csalt a menetíró készülékkel

Csaknem egymillió forintnyi bírságot fizetett az a bolgár sofőr, aki egy mágnes segítségével manipulálta a menetíró készüléket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Továbbra is letartóztatásban marad a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését.

Szentkirályi Alexandra: baloldali befektetői köröknek játszhatják át Rákosrendezőt

Baloldali fektetői köröknek játszhatják át a rákosrendezői beruházás területét - erről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Vádat emeltek egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki bántalmazta az édesanyját

Testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt vádat emelt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki másfél éven át rendszeresen bántalmazta idős édesanyját - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Sörnek álcázott kábítószer-alapanyagot próbált Magyarországra csempészni egy férfi

Sörnek álcázott kábítószer-alapanyagot próbált Hollandiából Magyarországra csempészni egy férfi, akit a rendőrök Pécsen fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

Zárjegy nélküli cigarettát és alkoholtermékeket találtak a pénzügyőrök egy bolgár furgonban

A pénzügyőrök 880 doboz, magyar zárjegy nélküli cigarettát és több mint 120 liter, ismeretlen eredetű alkoholterméket találtak csaknem hárommillió forint értékben egy bolgár rendszámú furgonban az M5-ös autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

ORFK: több mint négyezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 4136-an léptek be Magyarországra szerdán - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.

A Nemzeti összetartozás hídja lett a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja

Ünnepélyes keretek között Guinness-rekord tanúsítványt kapott a Nemzeti összetartozás hídja szerdán Sátoraljaújhelyen, amely 723 méterével a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja lett.

Feljelentést tett a gárdonyi olajszivárgás miatt az MSZP elnöke

Feljelentést tett a gárdonyi olajszivárgás miatt környezetkárosítás gyanújával ismeretlen tettes ellen a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke - közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel.

Meteorológia: kedden is megdőlt az országos melegrekord

Vasárnap és hétfő után kedden is megdőlt az országos napi melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. szerdán a honlapján.

DK: a fővárosnak kutya kötelessége élni az elővásárlási jogával a "mini-Dubaj" ügyében

Ha a fővárosnak elővásárlási joga van a "mini-Dubaj" ügyében, akkor kutya kötelessége élni ezzel a lehetőséggel, a Demokratikus Koalíció ezt fogja képviselni Fővárosi Közgyűlésben - mondta Déri Tibor, a DK fővárosi képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A pénzügyőrök majdnem ötezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy bolgár kisbuszban

Majdnem ötezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bolgár kisbuszban, amit az M1-es autópályán ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel.