DK: a K&H Bank is áthárítja az ügyfelekre a nagyobb tranzakciós illetéket

A magyar családokat, nyugdíjasokat, munkavállalókat és kisvállalkozókat sújtja a Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány különadókról hozott döntése.

A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4 országok vezérkari főnökei

A nemzeti hadseregek közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át a visegrádi csoport vezérkari főnökeinek találkozóján részt vevő katonai vezetők kedden Debrecenben - közölte a tanácskozás után a sajtóval a Magyar Honvédség parancsnoka.

Potápi: a járvány miatti kényszerszünet után újraindul a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program

A járványhelyzet miatti kétéves kényszerszünet után újraindul a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

A Párbeszéd húsz százalékkal csökkentené a kormánytagok és a képviselők fizetését

A Párbeszéd többek között azt javasolja, hogy a miniszterelnök fizetésének felemelése helyett inkább csökkentsék húsz százalékkal a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a parlamenti képviselők fizetését.

ÁSZ: lényeges törvénysértés a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál

Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás - állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.

Láng Zsolt: Karácsony spórolási javaslata rossz ötlet

Rossz ötletnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester spórolási javaslatát a Fidesz budapesti elnöke.

Kamion alá kapaszkodott, meghalt egy ember Komáromban

Kamion alá kapaszkodott, majd az induló jármű kerekei alá esett egy ember kedd reggel Komáromban; a migráns férfi a helyszínen életét vesztette - közölte honlapján a rendőrség.

Jelentősen emelné a kata értékhatárait a Mi Hazánk

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) értékhatárainak jelentős emelését sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának elnöke.

Hajléktalanokat bántalmazó biztonsági őr ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy 45 éves biztonsági őr ellen, aki 2020-ban öt hajléktalant bántalmazott teleszkópos fémbottal, egyikük később belehalt a sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

ORFK: több mint 10 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az ukrán-magyar határszakaszon 5515 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5125-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.

Fidesz: ha Gyurcsányékon múlna, már négyszeres lenne az áremelkedés

Ha Gyurcsányékon múlna, már négyszeres lenne az áremelkedés - reagált a Fidesz Barkóczi Balázs (DK) szavaira hétfőn.

TIM: fokozottan védik a dolgozó fiatalokat a munkaügyi szabályok

A 25 év alattiaknak idén bevezetett szja-mentesség miatt minden eddiginél inkább megéri a nyári szünetben munkát vállalniuk.