A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent a második negyedévben, ami a verseny élénkülésére utal.
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az előző év hasonló időszakában mért 710 forintos szinttel - derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság kedden közzétett legfrissebb adataiból.
Kárigénylés helyett utazási lehetőséget is kérhetnek kárpótlásként a fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. utazási iroda ügyfelei - közölte az MTI-vel kedden a Colonnade Biztosító.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nyaralókat és utazni készülőket látja el hasznos prevenciós tanácsokkal.
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról.
A Groupama a viharok után legalább 3-4 ezer kárbejelentésre és több milliárd forint kárösszegre számít – közölte a biztosítótársaság kedden az MTI-vel.
A márciusi lakásbiztosítási kampány hatására javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya és tovább csökkenhetett az alulbiztosítottság is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel az idei első negyedévi lakásbiztosítás-indexe alapján.
A tisztán elektromos autókra kötött kötelező biztosítási szerződések száma éves szinten 59 százalékkal ötezer fölé nőtt január és május között, a kötelező biztosítás átlagdíja 52 ezer forint körül stagnált - közölte saját adatait ismertetve az MTI-vel a Netrisk biztosításközvetítő.
Tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak motoros rollerrel közlekedők, a károkozások száma azonban ennél nagyobb is lehet, ezért fontos a felelősségbiztosítás, amelynek átlagos értéke tavaly hatezer forint volt a Netrisknél - közölte a biztosításközvetítő az MTI-vel pénteken.
A Magyar Államkincstárhoz (MÁK) benyújtott egységes támogatási kérelemben 2025-ben is május 15-ig (csütörtök) lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt - jelentette be az MTI-nek kedden küldött közleményében a jegybank.
Újabb biztosítók jelezték csatlakozásukat pénteken az MTI-nek küldött közleményükben, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérése alapján.
