A GVH 40 millió forint bírságot szabott ki kötelezettségvállalások nem megfelelő teljesítése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.

Netrisk: a lakásbiztosítási kampányban tízből nyolcan másik biztosítót választottak

A márciusi lakásbiztosítási kampányban új szerződést kötő tulajdonosok és bérlők 84 százaléka másik biztosítót választott - közölte saját adatai alapján a Netrisk hétfőn az MTI-vel.

MNB: tolódik a Novis Biztosító felszámolása, az ügyfeleknek mérlegelni kell helyzetüket

Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét csaknem háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást, és a mintegy hétezer magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat.

A KBC csoport profitja tavaly 21 százalékkal nőtt

A Magyarországon a K&H Bankban érdekelt KBC Bank belga biztosító és bankcsoport adózott eredménye 3,402 milliárd euróra emelkedett a 2022. évi 2,818 milliárd euróról, a részvényarányos nyereség pedig 6,64 euróról 8,04 euróra nőtt tavaly - közölte a cég a honlapján.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2338 millió forint volt az idei első három negyedévben, ami 252 százalékkal magasabb a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti eredményhez képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

A jegybank 15 millió forint bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra.

Jelentősen nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 589 millió forint volt az idei első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szerinti 352 millió forintos veszteség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Visszavonta a román pénzügyi felügyelet az Euroins biztosító működéséi engedélyét

Visszavonta a román pénzügyi felügyelet (ASF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) terén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság működési engedélyét pénteken, és bejelentette: megállapította hogy a társaság fizetésképtelen, ezért csődeljárást kezdeményez ellene.

MNB: fogyasztóbarát otthonbiztosítás minősítést kapott az Uniqa Biztosító

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az Uniqa Biztosító Zrt. pályázatát a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programban, ezzel a biztosító megkezdheti a bejelentett minősített termékek forgalmazását - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

Az MNB 61 millió forintra bírságolta az Allianz Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.

Szeptembertől Alfa néven folytatja az Aegon biztosító és pénztár

Miután idén márciusban lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója, az új tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján szeptembertől Alfa néven folytatja tevékenységét a cég érdekeltségéhez tartozó biztosító és nyugdíjpénztár - közölte az Aegon Magyarország Zrt. szerdán.

Magyar tulajdonba kerülhet az Aegon és az Union

Egyetértési megállapodást írt alá Magyarország és a Vienna Insurance Group (VIG), aminek köszönhetően a magyar állam tulajdont szerezhet az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban.