Megkezdődött a hódmezővásárhelyi tanyán késelő férfi pere

Megkezdődött a Szegedi Törvényszéken szerdán annak a férfinak a pere, aki a múlt év végén egy éjszaka késsel támadt egy hódmezővásárhelyi tanyán élőkre, és többször megszúrt két embert.

Nem ismerte el bűnösségét az a férfi, aki egy békéscsabai szállodában halálra késelt egy alkalmazottat

Nem ismerte el bűnösségét a Gyulai Törvényszéken tartott keddi előkészítő ülésen az a férfi, aki egy békéscsabai szállodában tavaly augusztusban ittasan halálra késelte a biztonsági alkalmazottat, az ismert küzdősportedző Szabó Sándort.

Elítélte a Fővárosi Törvényszék a Ráday utcai kollégiumot felgyújtó fiatalokat

Bűnösnek mondta ki kedden a Fővárosi Törvényszék azokat a fiatalokat, akik 2019 januárjában Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcai kollégiumban felgyújtottak egy matracot, a tűz átterjedt az épületre, aminek következtében egy ember életét veszítette - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

Töltényt küldtek egy levélben Robert Fico szlovák kormányfőnek

Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.

NAV: minden hatodik értékesítését eltitkolta egy vidéki gyorsétkezde

Minden hatodik értékesítését eltitkolta egy vidéki városban működő gyorsétkezde, azok nem szerepeltek sem az online pénztárgép, sem az online számla adatbázisában.

Idős asszonyt ölt meg egy testvérpár Hegymegen, életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték őket

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két férfit, akik 2020 novemberében megöltek egy idős asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hegymegen - közölte a törvényszék hétfőn az MTI-vel.

A DNS-vizsgálat igazolta, hogy a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét találták meg Baján

A DNS-vizsgálat igazolta, hogy a 24 éve eltűnt 11 éves fiú, Till Tamás holttestének maradványait találták meg június végén a nyomozók Baján – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

Autóval gázoltak el egy embert egy vita során Békés vármegyében

Szerelemféltés miatt veszett össze két család a Békés vármegyei Kétegyházán, a vita során egy embert többször autóval gázoltak el.

Hatezer doboz cigarettát foglalt le a NAV egy Hajdú-Bihar vármegyei garázsban

Hatezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Hajdú-Bihar vármegyei lakás garázsában.

Vádat emeltek három ember ellen, aki fiktív cégekkel próbált pályázati támogatáshoz jutni

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy házaspár és a könyvelőjük ellen - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Több mint háromszáz liternyi pancsolt szeszt találtak egy budapesti zöldségesnél

Költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell egy budapesti zöldség- és gyümölcskereskedőnek, akinél több mint háromszáz liter pancsolt párlatot találtak a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Elfogták a Parlamentnél fegyverrel fenyegetődző férfit

Elfogták a Budapesten az V. kerület, Kossuth téren szerda reggel fegyvernek látszó tárggyal fenyegetődző férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére.