Az európai uniós tagállamoknak és nemzetközi partnereiknek együttesen meg kell próbálniuk mindent megtenni annak érdekében, hogy Ukrajna megnyerje az Oroszország elleni háborút - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Az Európai Unió nem nyilváníthatja terroristacsoportnak az iráni Forradalmi Gárdát addig, amíg erről nem születik bírósági határozat az uniós tagországokban - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós biztos.
Diplomácia, közösségi kormányzás, marketingstratégia és innováció, haladó ellátásilánc-menedzsment, valamint gazdaságiviselkedés-elemzés mesterszakot is indít idén ősztől a Budapesti Corvinus Egyetem az eddig kínált húsz mesterképzésen felül - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Elérkezett az ideje, hogy több felszerelést biztosítsunk és harckocsikkal lássuk el Ukrajnát - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kelet-nyugati együttműködés elnehezülése a lehető legrosszabb hír Közép-Európának, a geopolitikai blokkok közötti konfrontációnak ugyanis mindig a két tömb határán fekvő államok a vesztesei - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Közép-Európa súlyos veszélyeknek van kitéve az ukrajnai háború és a fokozott migrációs nyomás miatt, de Magyarország földgázellátása biztosított, egyebek mellett a Bulgáriához hasonló, megbízható tranzitállamoknak is köszönhetően - közölte Szijjártó Péter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az ukrajnai háború nyomán kialakult jelenlegi helyzet felértékeli az együttműködést Európa és Közép-Ázsia között, ezért is fontos és előnyös Magyarország részvétele a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) munkájában, ami a gazdasági növekedés fenntartását is segíti - közölte Szijjártó Péter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) főtitkárát; a megbeszélésen a kormányfő kifejtette: mindenkit érdekeltté kell tenni Magyarország sikerében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön munkalátogatáson fogadta Milo Djukanovicsot, Montenegró köztársasági elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A nemzetközi közösségnek változtatnia kell a hozzáállásán, a szíriai menekültek hazatérésének elősegítésére kellene fókuszálnia, máskülönben a helyzet a Közel-Kelet destabilizációjához, és a migrációs nyomás példa nélküli erősödéséhez vezethet - figyelmeztetett Szijjártó Péter.
Csütörtökön dönt a zambiai Ndola bírósága arról, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e az a több mint egy hónapja előzetes letartóztatásban lévő nyolc horvát állampolgár, akik a Kongói Demokratikus Köztársaságból szerettek volna gyerekeket örökbe fogadni.
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.