Ötven milliárd forintos oktatási fejlesztés Dunakeszin

Aki iskolát épít, az a jövőt építi - hangoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, az 50 milliárd forintos költséggel megvalósuló dunakeszi Diáknegyed bokrétaavató ünnepségén pénteken.

Befejeződött az FTC 2. Utánpótlás Centrum energetikai korszerűsítése

Befejeződött az FTC 2. Utánpótlás Centrum komplex energetikai korszerűsítése - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az MTI-vel.

Magyar Levente: a magyar logisztika fejlesztésében sikerült előre lépni

A magyar logisztika fejlesztésében sikerült előre lépni - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 2022. évi Kelet-Európai Intermodális Konferenciáján, Budapesten.

Új hőcserélő rendszert fejleszt a magyar tulajdonú Caadex Kft. és a PTE

Csaknem 1,1 milliárd forintból, javarészt vissza nem térítendő hazai és európai uniós támogatás felhasználásával kezd hozzá új, épületgépészetben használható hőcserélő rendszer kifejlesztéséhez a mindszentgodisai Caadex Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) közösen.

Rétvári: az iskolaépítő tevékenységet folytatni kell

Gróf Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter népiskolai programjában iskolákat épített, a magyar kormány az elmúlt tíz évben igyekezett ezt az utat folytatni, az oktatásba fektetett be, s ezt a munkát folytatni kell a jövőben is.

Korszerűsítik a kórházi rendelőintézetet Gyulán

Felújítják a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetét 290,2 millió forint uniós támogatás segítségével.

Fejleszti sugárterápiás eszközparkját a kaposvári kórház

A Kaposi Mór Oktató Kórház 800 millió forintot költ sugárterápiás eszközparkja fejlesztésére jövő őszig - tájékoztatta a kaposvári intézmény pénteken az MTI-t.

Több mint egymilliárd forintból fejlesztették a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet eszközparkját

Rehabilitációs roboteszközökkel, alacsony röntgensugárzású radiológiai berendezéssel, valamint különféle új fül-orr-gégészeti műtéti technikák alkalmazását lehetővé tevő berendezésekkel bővült a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet eszközparkja.

Bővítik a szolgáltatásokat az IC+ programban a Budapest-Szeged vasútvonalon

Bővítik a szolgáltatásokat a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonalon: meghosszabbított üzemidővel, októbertől kora reggeltől estig egész nap órás ütemben közlekednek az intercity-vonatok, és elérhető lesz a fedélzeti vendéglátás.

Lezárult két turisztikai fejlesztés Gyulán

Lezárult Gyulán két turisztikai fejlesztés, amelyekre az önkormányzat 318,8 millió forint uniós támogatást nyert el - közölte a projektgazda kedden az MTI-vel.

Soltész: becsületbeli ügy volt a szári német nemzetiségi iskola fejlesztése

Becsületbeli ügynek nevezte a kormány részéről a Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola felújítását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Fejér megyei tanintézmény pénteki átadóünnepségén.

Átadták a Kiskőrösi Járási Ügyészség új épületét

Átadták a tizenöt település illetékességét ellátó Kiskőrösi Járási Ügyészség új épületét csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az MTI-vel.