Idén is a világ élvonalába tartozó cirkuszi társulatok előadásaival várja a Sziget a közönséget.
Csütörtökön kezdődik a 6. Paloznaki Jazzpiknik, a háromnapos rendezvényen fellép majd a világhírű Kool & the Gang, a hazai zenei élet élvonalából pedig mások mellett a Kéknyúl & Jónás Vera szórakoztatja a közönséget - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.
A Mozduljunk ki! Egyesület szervezésében idén is önkéntesek segítik a mozgássérült, köztük a kerekesszékes fiatalokat a Sziget fesztiválon - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg szeptember 8-án és 9-én.
A Campus Fesztivál második napján, pénteken több mint száz program várja az érdeklődőket a debreceni Nagyerdőbe: mások mellett a The Prodigy, a Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, a Brains és a Kiscsillag is koncertezik - jelezte a fesztivál sajtófőnöke pénteken az MTI-nek.
A régi búcsúk hangulatát idézik fel vasárnap Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.
Több mint 111 ezren látogattak el idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), amelyet július 11. és 17. között rendeztek meg Velencén.
Kedden kezdődik a Veszprémi Régizenei Napok koncertsorozat, a középkori, reneszánsz és barokk zenéket felvonultató program július 29-én zárul, helyszíne a felújított jezsuita műemlék templom - közölte hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján a rendezvény szervezője.
Tizenöt országból érkeznek fellépők Balatonboglárra az idei Babel Sound világzenei fesztiválra, amelyet július 17-től 23-ig immár hetedik alkalommal rendeznek meg.
Pódiumbeszélgetésekkel, zenés műsorokkal és színházi előadásokkal várja a közönséget az első alkalommal megszervezett Héthatár Irodalmi Fesztivál a Nógrád megyei Terényben július 15-én, szombaton - közölte a Magyar Napló Kiadó az MTI-vel.
A csaknem ötven éve létező jamaicai csapat, az Inner Circle a fő fellépő az idei Reggae Campen, amelyet július 25-től 29-ig rendez meg a Ladánybene 27 zenekar.