Hétfőn kezdődnek a balatonfüredi borhetek

A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.Mint Mészáros József, a kiállító borászok képviselője az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál a szokásosnál egy héttel később kezdődik, hiszen a borászok csak az úszó világbajnokság berendezéseinek elszállítását követően tudják felállítani házaikat a Tagore sétányon.



Az idei rendezvény középpontjába a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark - jelezte Mészáros József, hozzátéve, hogy megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres. A borhét nagy kedvencének idén is a rozé ígérkezik, de továbbra is magas az ázsiójuk a rizlingeknek is - jegyezte meg a borászok képviselője.


Elmondta, hogy a rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen. A Tagore sétányra idén 25 borászat települ ki, a bortermelők mellett néhány pálinkaház, cukrászda, kávézó és pecsenyesütő is várja a látogatókat. A balatoni ételek mellett új köntösbe bújtatott hagyományos ínyencségeket és a modern gasztronómia kínálatát is meg lehet majd kóstolni.


A 2015-ben alakult, 22 tagot számláló Rizling Generáció képviselői is jelen lesznek a fesztiválon, köztük Reitner Ferenc, az egyik alapító tag, aki új kiállítóként mutatkozik be - mondta Mészáros József, hozzáfűzve, hogy a Rizling Generáció tagjai olyan fiatal borászok, akik a balatonfüredi borokat népszerűsítik országszerte.


A szeptember 3-áig tartó programsorozat keretében a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, a Gyógy téren pedig a rendezvény ideje alatt fellép Zorán és lesz Zoób Katti-divatbemutató is. A borhetek elődjét 1932-ben szervezték meg először szőlő-, gyümölcs- és terményvásárként. 1991 óta minden esztendőben megtartják a fesztivált. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 150 ezer látogatóra számítanak - fűzte hozzá a borászok képviselője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com