Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony, a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.

Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak

A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.

Nőtt a törökországi munkanélküliség januárban

Törökországban az előző két hónapban jegyzett 8,9 százalék után januárban 9,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfői közlése szerint.

A negyedik negyedévben stagnált az euróövezet és az EU gazdasága

Stagnált az euróövezet és az Európai Unió gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken végleges adatként.

A vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban

Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál kevésbé bővült a foglalkoztatottak száma februárban - áll az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett jelentésében.

NGM: a kormány a lehető legszigorúbban fellép az illegálisan Magyarországra érkezőkkel szemben

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket és a lehető legszigorúbban fellép az illegálisan Magyarországra érkezőkkel szemben - hangsúlyozta szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Czomba Sándor: tovább kell növelni az aktivitási rátát, ennek érdekében mozgósítani kell a mintegy 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalékot

Az infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány minden erejével a gazdasági növekedés helyreállítására összpontosít.

BNP Paribas Cardif: jelentősen visszaesett egy év alatt az állásvesztéstől tartó magyarok aránya

A megkérdezettek háromnegyede (72 százaléka) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami számottevő, 10 százalékpontos csökkenést mutat egy év alatt.

KSH: decemberben 4 millió 723 ezerre bővült a foglalkoztatottak száma

2023 decemberében 21 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest.

Czomba Sándor: 18 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma

A KSH adatai szerint novemberben 4,736 millióan dolgoztak Magyarországon, így egy év alatt újabb 18 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma.

ÉVOSZ: magyar építőipari cégek 15-20 ezer között foglalkoztattak külföldi munkavállalót az idén

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) becslése szerint 2023-ban a magyar építőipari cégek 15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak - közölte a szakszövetség kedden az MTI-vel.

Az Egyesült Államokban a vártnál több új munkahely jött létre novemberben, míg a munkanélküliségi ráta váratlanul csökkent

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre novemberben a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett 3,9 százalékról 3,7 százalékra csökkent.