Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,03 pontos csökkenéssel, 36 457,32 ponton nyitott pénteken.
Augusztusban lassult az ipari termelői árak három hónapja tartó élénk emelkedése, összességében 8,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva az előző havi 8,4 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal( KSH).
Vegyes kezdésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pest megyében 224 kis- és középvállalkozás nyert el összesen mintegy 6,2 milliárd forintot eszközparkja bővítésére - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.
Az év első nyolc hónapjában 350 milliárd forinttal érkezett több adóbevétel az államhoz a tavalyi év hasonló időszakához képest; a pénzügyminisztérium államtitkára szerint az adóbevételek emelkedése a közterhek csökkenésével van összefüggésben.
A meghirdetett mennyiségnél 17 milliárd forinttal nagyobb összegben, 67 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Komoly kockázatokat jelentene rövid távon számos nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unóból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszer feltételeiről.
Szeptemberben sorban a kilencedik hónapban csökkent és 15 havi mélypontot ért el az euróövezet gazdasági hangulatindexe az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (DG EcFin) csütörtökön publikált kimutatása alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Online e-matrica ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák - közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyben évente 70 ezer tonna tésztát állíthatnak elő, és ezzel megduplázzák a termelés kapacitását.