A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,07 pontos emelkedéssel, 43 699,41 ponton nyitott hétfőn.
Mérsékelt emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
Átadták a Mol Nyrt. és a HEXUM Tartálypark Zrt. első közös termékvezetékét Vámosgyörkön, amely hatékonyabbá teszi a stratégiai üzemanyagkészletek frissítését, valamint az esetleges készletfelszabadítási folyamatokat - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
Emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban; az áremelés a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetőségeket is biztosít - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Az Európai Unió gazdasága fordulópontra érkezett, egy erős első fél év után az uniós gazdaság sokkal nagyobb kihívásokkal teli szakaszba lépett, amelyben az ukrajnai háború által kiváltott sokkok csökkentik a globális keresletet és erősítik az inflációs nyomást.
A 2023. évi terméseket megalapozó hazai vetési munkálatok megfelelő ütemben haladnak és november közepére lényegében befejeződnek - jelentette be pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.
Romániában ideiglenesen központosított beszerzést vezetnek be az energiapiacon, az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Hosszú távra szóló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségével (FBAMSZ) - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Szeptemberben 2,3 százalékkal csökkent a hazai bruttó áramfogyasztás az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályzási Hivatal (MEKH) pénteken közzétett szeptemberi riportjából.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a csütörtöki zárással azonos szinten, 43 164,34 ponton nyitott pénteken.
Emelkedéssel kezdhet a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.