A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,98 pontos emelkedéssel, 39 305,73 ponton nyitott hétfőn.
Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az árfolyamok várhatóan csekély mértékben változnak a hétfői nyitást követően - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Magyarország a vállaltnál is lényegesen gyorsabban halad az energia- és klímapolitikai célkitűzések teljesítésében, így a 2030-as célok akár 2024-re, míg a 2050-re vállaltak akár az az évtized végére is elérhetők - mondta a technológiai és ipari miniszter a baranyai megyeszékhelyen pénteken.
A kormány célja megvédeni a családokat a magasabb energiaáraktól, ami ezidáig sikerült is - hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken a kormány Facebook oldalára feltett videóban.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) az intézmény tanévzáró eseményén - közölte az ÁSZ pénteken az MTI-vel.
Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal következő árverésén szarvasmarha-állományra lehet licitálni; az állatok becsült összértéke több mint 41 millió forint - közölte a NAV pénteken.
A származási garanciák első hazai tőzsdei aukcióján 664 gigawattórányi villamosenergia-tanúsítvány kelt el, ez több mint 97 százaléka a tőzsdére bocsátott mennyiségnek - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX változatlan szinten, 39 224,77 ponton nyitott pénteken.
Pénteken kismértékű emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután előző nap felülteljesített a BUX enyhe mínuszával - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Európai friss csapat program részeként az idén harmadik alkalommal hirdette meg a zöldség- és gyümölcsnapot június 17-ére.
A Magyar Bankholding célja, hogy a piacot meghatározó vállalatcsoportként a hazai bankszektor élmezőnyébe tartozzon a fenntarthatóság terén is.
