Egymilliárd forintból épül új gyermek-víziparadicsom a Gyulai Várfürdőben

Elkezdődött a Gyulai Várfürdőben az új gyermek-víziparadicsom építése, amely 1 milliárd 49 millió forintból legkésőbb a nyári szezonkezdetre, június 15-re elkészül - mondta kedden az MTI-nek Kun Miklós vezérigazgató.

Nagy István: az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését

A tavalyihoz hasonlóan az idén is 930 millió forint keretösszeggel támogatják a hungarikumok népszerűsítését három célterületen - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a 2022. évi hungarikumok pályázatról tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

PM: 5101,5 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének tavalyi hiánya

A költségvetés maradéktalanul biztosította a gazdaság újraindításához és a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat, így az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet.

Rentingo.com: tovább nőhetnek a fővárosi albérleti díjak az idén

További áremelkedésre számít a budapesti albérletpiacon a Rentingo.com, a közösségi albérletkereső platform előrejelzése szerint a bérleti díjak a második fél évre elérhetik a válság előtti szintet.

Helyettes államtitkár: újra díjazza a PM a pénzügyi tudatosságot

Harmadik alkalommal írta ki a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj pályázatot a Pénzügyminisztérium, az elismeréssel azokat a diákokat, pedagógusokat - és adott esetben intézményeket - díjazzák, akik újszerű, élményszerű és diákbarát megoldásokat mutatnak fel a pénzügyi tudatosság területén.

KSH: tavaly novemberben csaknem négyszeresére nőtt a vendégéjszakák száma

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben több mint két és félszeresére, 163,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva elsősorban a járványügyi korlátozások előző évi bevezetése miatt.

BUX: 52 443,57 pont, +0,05 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,56 pontos emelkedéssel, 52 443,57 ponton nyitott kedden.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat kedden a kereskedés, ezt követően pedig folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

ITM: továbbra is fennmarad a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek kötelező exportregisztrációja

Változatlan formában 2022. május 31-ig továbbra is fennáll a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek exportregisztrációs kötelezettsége és a szállítási útvonalaik bejelentési kötelezettsége az Elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer).

AM: ismét elérhető lesz az ültetvénytelepítési támogatás

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium (AM) - jelentette be Nagy István tárcavezető.

Elemzők: tavaly novemberben már nem volt deficit, de a külkereskedelmi többlet csökkenése idén is folytatódni fog

Míg az exportot az ipari termelés alkatrészhiányból eredő akadályai korlátozzák, az importot a beruházási és fogyasztói kereslet mellett az emelkedő energiaárak is növelik, így a későbbiekben sem várható az áruforgalmi egyenleg javulása.

Energiahivatal: új jogszabályok csökkentik a villamosenergia-rendszer terheit

Változnak a megújuló energiaforrásból előállított áram támogatási rendszereinek szabályai, az új szabályok az egész villamosenergia-rendszer szintjén jelentős költségcsökkenést hozhatnak - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-vel.