BUX: 54 658,70 pont, -0,19 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,64 pontos csökkenéssel, 54 658,70 ponton nyitott hétfőn.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

A B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS szlovéniai leányvállalatát

A létesítményüzemeltetéssel foglalkozó B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS Csoport szlovéniai leányvállalatát - közölte a magyar tulajdonban lévő B+N Referencia Zrt. pénteken a BÉT honlapján.

Szijjártó: az előző negyedévben Magyarországon épült a harmadik legtöbb lakás az Európai Unióban

A koronavírus-járványt követő gyors gazdasági kilábalásban fontos szerepe volt a lakásépítések robbanásszerű növekedésének Magyarországon, hazánk ebben a tekintetben harmadik helyen állt az Európai Unióban az előző negyedévben - közölte Szijjártó Péter.

Szeptemberben 2 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona

Szeptemberben 2 százalékkal, 144 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7532 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-vel.

Lerakták a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésének alapkövét

A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

MNB: augusztusban hiánnyal zárt a fizetési mérleg

Augusztusban 1,035 milliárd euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg a júliusi 267 millió és az első félévi 598 millió euró hiányt követően - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes havi adataiból.

Varga Mihály: újabb tőkebefektetéssel támogatja a kormány a hazai startup cégeket

A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, az Euroventures legújabb alapjába.

LMP: a munkából élők 80 százaléka jobban járna az LMP progresszív adózási javaslatával

Progresszív, többkulcsos személyi jövedelemadózást javasol az LMP, amellyel a munkából élők 80 százaléka jobban járna - mondta pénteki online sajtótájékoztatóján Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes.

BUX: 55 135,33 pont, enyhe csökkenés a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,67 pontos csökkenéssel, 55 135,33 ponton nyitott pénteken.

Újabb csúcsokat dönthet meg a BUX index az elemző szerint

Folytatódhat az emelkedés pénteken, mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, és miután a csütörtöki kereskedésben ismét történelmi rekordot ért el a BUX index - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

ITM: életerős hazai háttériparral húzhatja a vasútfejlesztés a fenntartható növekedést

A versenyképes vasút programja összesen mintegy hatezer milliárd forintnyi ágazati korszerűsítési igényt azonosít be.