Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.
A körforgásos gazdaságra történő átállás, az illegális hulladék felszámolása, a visszaváltási rendszer bevezetése, valamint a hulladékgazdasági tevékenység racionalizálása az ágazat jövőbeli fejlődését szolgálja - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Novemberben 13 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
A magyar vállalkozások számára is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán.
Októberben a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az előző havihoz képest az ipari termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
Az utóbbi években jelentősen bővült a napenergia-hasznosítás Magyarországon, így mostanra elérte a 2 ezer megawattot a napelemek összteljesítménye - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) az MTI-vel szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38 751,98 ponton nyitott szerdán.
Szeptemberben az export euróban kifejezett értéke 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva és 30,0 százalékkal szárnyalta túl az előző havit.
A keddi megtorpanást követően iránykereséssel kezdhet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Magyarország elutasítja az olyan nemzetközi adóztatási megoldásokat, amelyek a tisztességes adóversenyt korlátozzák - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek videókonferenciája után a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.