Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Alza.hu Kft.-vel és az Alza.cz a.s.-el szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozások agresszív értékesítési módszert alkalmaznak, amellyel megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
Erősödéssel zártak a tőzsdék Ázsiában, ahol a három vezető börze, a tokiói, a sanghaji és a szöuli zárva volt nemzeti ünnep miatt.
Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Az idén jelentős gazdasági gyengülést, jövőre ennél kisebb mértékű erősödést jelez előre az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közzétett SPF-prognózisa.
Megkezdődik a norvég gázt Dániából Lengyelországba szállító, 1,5 milliárd euró értékű, évi 7 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe gázvezeték építése - közölte Andrzej Duda lengyel elnök hétfői rendkívüli sajtóértekezletén.
Hétfőn jelenik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Covid kézikönyve, amely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza a szálláshelyek, vendéglátóegységek számára.
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,28 pontos csökkenéssel, 34 914,62 ponton nyitott hétfőn.
Továbbra is nagyon erős szűkülést mutat az áprilisi beszerzésimenedzser-index (BMI), a válaszadók az előző hónaphoz képest is kedvezőtlen folyamatokról számoltak be, de a 33,6 pontos érték magasabb a márciusi 28,5 pontál.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az elemzők szerint.
A márciusi állapothoz képest a gázolaj értékesítése 25 százalékkal, míg a benziné ennél nagyobb mértékben, akár 30 százalékkal is visszaesett áprilisban Magyarországon - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a múlt heti utolsó, csütörtök esti árfolyamához képest.