Duna House: az ingatlanvásárlók 25 százaléka első lakását vette meg 2021-ben

A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió forint alatti ingatlant választottak - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

BUX: 49 653,79 pont, minimális csökkenés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,33 pontos csökkenéssel, 49 653,79 ponton nyitott kedden.

ITM: hatvan százalékkal csökkent az álláskeresők száma a Gyurcsány-Bajnai-kormány óta

A járványhelyzetben is nőtt a foglalkoztatottak, és csökkent az álláskeresők száma Magyarországon - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Év végi ajándék a magyar vállalkozásoknak: meghosszabbodnak a Széchenyi Újraindítási Hitelek

Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban - tájékoztatta az Invovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben az MTI-t kedden.

Guller Zoltán: eredményes évet zárt a magyar turizmus

Eredményes, a tavalyinál sokkal jobb évet zárt a magyar turizmus - mondta hétfőn közzétett podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Csaknem félmilliárdos bírságot rótt ki a Versenyhivatal a Viagogóra

A Gazdasági Versenyhivatal 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt - tájékoztatta erről a GVH hétfőn az MTI-t.

Fellendült a budapesti albérletpiac egy elemzés szerint

Az év első felében stabilizálódott, majd fellendült a budapesti albérletpiac - közölte a Rentingo.com hétfőn az MTI-vel.

NAV: még 5 napig lehet benyújtani az szja-visszatérítéshez szükséges nyilatkozatot

Az év végéig, vagyis még 5 napig lehet benyújtani az szja-visszatérítéshez szükséges visszado-nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - figyelmeztetett az adóhatóság hétfőn.

Ingatlan.com: idén lendületet nyert az új lakáspiac

A használt lakóingatlanokra 2021-ben 4,7 millió érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on, ami 5,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, miközben az új építésűekre 64 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés ebben az évben - tájékoztatta az ingatlanportál hétfőn az MTI-t.

Energiahivatal: nőtt a háztartások ivóvízfogyasztása a járvány miatt

A koronavírus-járvány miatt elrendelt otthoni munkavégzés növelte a háztartások ivóvízfogyasztását, míg a nem lakossági terület fogyasztása csökkent - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-vel.

ITM: kétféle húskészítmény magas zsírtartalma miatt nem nevezhető virslinek

Nincs igazi szilveszteri trakta legalább pár szál virsli nélkül.