Az uniós válságkezelésben elsődleges fontosságú a versenyképesség növelése és a beruházások támogatása, e nélkül sem a tagállamok, sem az Európai Unió világgazdasági súlya nem növelhető - ismertette a magyar álláspontot Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán Berlinben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,97 pontos csökkenéssel, 34 741,06 ponton nyitott pénteken.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult.
Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai alapján Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását szeptember 8-án.
Az előző év első hét honapjához képest idén júliusig az adóhivatalnál 700 ezerrel többen intézték ügyeiket online - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,94 pontos csökkenéssel, 35 136,80 ponton nyitott csütörtökön.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek augusztusban arról, hogy 0,6 százalék maradjon az alapkamat, és a kamatfolyosó se változzon - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az augusztus 25-i kamatdöntő ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Az idén 33 pályázó 39 pályaműve érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet, az elismeréseket szerdán adták át Budapesten, a Vajdahunyadvárban.