Elhunyt Csoi Un Hi dél-koreai színésznő, akit a hetvenes évek végén az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il parancsára elraboltak és arra kényszerítettek, hogy észak-koreai filmekben szerepeljen.
"Mondhatom, hogy szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki" - emlékezett a elhunyt Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra egykori zenésztársa és barátja, Szakcsi Lakatos Béla.
"Komoly maximalizmusra nevelt minket" - emlékezett Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra Halper László dzsesszgitáros, Babos Gyula egykori tanítványa szombaton.
Demján Sándorral az elmúlt harminc év legemblematikusabb ingatlanfejlesztőjét veszítette el a szakma, gazdasági életműve legfőképpen ingatlanfejlesztéseiben mutatkozik meg - nyilatkozta Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke az MTI-nek.
Elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója.
A nemzeti zászlókat félárbócra eresztve, a szórakoztató műsorok és előadások törlésével gyászolja szerdán Oroszország a kemerovói plázatűz áldozatait.
Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt égett le a kemerovói üzletközpont - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-szibériai városban a katasztrófa okairól és következményeiről kedden tartott tanácskozáson.
Hosszan tartó, súlyos betegség után szerdán 73 éves korában elhunyt Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító - tudatta a család az MTI-vel.
Tíz elgondolkodtató bölcsesség a 76 éves korában elhunyt tudóstól.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Elhunyt Rozgonyi Ernő, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) jelöltje, volt országgyűlési képviselő - tudatta a párt hétfőn a honlapján.
A meghalt Oussama Atar, aki az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjaként a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint Szíriából irányította a 2015 novemberében Párizsban, és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett terrortámadásokat.
Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Vígszínház az MTI-vel.
