Több forrás szerint a közeljövőben megduplázódhatnak a cégbedőlések arányai az elmúlt év végéhez mérten, az Európai Központi Bank által kínált úgynevezett olcsó pénz ugyanis nem tud eljutni az arra rá...
Még egyenlőre a tárgyalások legelején járunk az IMF kölcsönt illetően, mondhatni a kötelező első táncot járjuk a nemzetközi valutaalappal. Sok emberben felvetődik a kérdés, hogy mi lesz ha megkapjuk a...
A Magyar Bankszövetség alelnökétől megtudhattuk, hogy a devizahitelek fix árfolyamon való törlesztése kedvezőbb lesz, mint a végtörlesztés.
Hirdetés
Gyuris Dániel elmondta, hogy míg a tavalyi ...
Mint arról tegnap beszámoltunk, Fellegi Tamás az IMF-nél járt, hogy előzetes, nemhivatalos egyeztetéseket eszközöljön. Sikerült Christine Lagerde-dal a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával találko...
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban tartózkodik, és nem hivatalosan egyeztetéseket folytat a Nemzetközi V alutaalappal Magyarország jövőjét illetően. Az IMF azonban cáfolja, hogy enn...
A Magyar Nemzeti Bank birtokában körülbelül 35 milliárdnyi devizatartalék van, amely összege forintba átszámítva, az árfolyam ingadozásokat nem figyelembe véve 10 ezer milliárd forint lehet. Az állama...
Az Nemzetközi Valutaalap (IMF) a január 18-i ülésén egyelőre nem foglalkozik a magyar kormánynak az elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével.
Az információt az IMF magyarországi képviselő...
A londoni közgazdászok szerint továbbra is valószínű, hogy megállapodik Magyarország az IMF-el és az Európai Unióval, mivel ha nem teszi, akkor az euró akár 340 forintig is drágulhat, és a magyar gazd...
A kamatplafon szabályainak új rendelkezései alapján 2012 január elsejétől magánszemélyek az ügyleteikben egymás között legfeljebb a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértéket köthetik ki, ...
Több bank is úgy döntött, hogy meghosszabbítja a nyitvatartási idejét a végtörlesztés igénylésének leadására vonatkozó utolsó napokban.
Az ügyfelek hajrázhatnak, ezen túl már csak rajtuk múlik, hog...
A Magyar Lízingszövetség főtitkára elárulta, hogy a 3,5 milliós magyar autóállományból körülbelül 600 ezer olyan jármű van, amely érintett valamely lízingszerződésben, vagy valamilyen hitelszerződésbe...
Az év utolsó napjaiban hatalmas rohamra számítanak a bankok, elsősorban olyan emberekre, akik későn ébrednek rá, hogy végtörleszteni akarnak. Ugyanakkor több hitelintézet is jelezte, hogy kifogyóban v...