Ismét megnyitja a rakpartot a főváros

Ismét megnyitja a gyalogosok és a biciklisek számára a húsvéti hétvégén a pesti rakpartot a fővárosi önkormányzat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Az ünnephez igazodik a MÁV-Start, a Volánbusz és a HÉV közlekedési rendje

A húsvéti ünnephez igazodik a MÁV-Start, a Volánbusz és a HÉV közlekedési rendje.

Édességgyártók: a tavalyinál több édesség fogy idén húsvétkor

A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók, és az árbevétel 3-4 százalékos emelkedésére.

A magyar szülők 3-5 ezer forintot költenek idén húsvéti ajándékra

A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra, a költés átlagos értéke nem változott az előző évekhez képest a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb kutatása szerint.

A járvány sújtotta országokért imádkozott Ferenc pápa

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott országokért imádkozott Ferenc pápa húsvéthétfőn, kiemelve a családokról a kijárási korlátozások között is gondoskodó nők szerepét.

Szájmaszkos locsolkodás Ménfőcsanakon

Szájmaszkos locsolkodás Ménfőcsanakon.

Kéthelyen az idén nem díszítettek tojásfákat

Fából készült tojás a Somogy megyei Kéthelyen 2020. április 12-én, húsvétkor.

Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra

Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra.

Egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei

Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.
Hétvégi horoszkóp (április 11. – április 12.)

Hétvégi horoszkóp (április 11. – április 12.)

Mi várható a hét utolsó két napján?

Áder: a türelem életeket ment! (2. rész)

"Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!" - mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva.

Áder: a türelem életeket ment!

"Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!" - mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva.