A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A horvát parlament pénteken megszavazta az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését, amely április 1-jétől több termékcsoport esetében lép hatályba - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Főképp külső kínálati tényezők állnak az infláció megugrása mögött, amely idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot, ami "komoly revíziónak" számít a korábbiakban várt 5 százalék körüli értékhez képest.
A jegybank 7,5-9,8 százalékra emelte idei inflációs prognózisát, továbbá csökkentette GDP-várakozását 2,5-4,5 százalékra legfrissebb Inflációs jelentésének kedden közölt főbb számai szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az ukrajnai háború több mint egy százalékpontot vehet el a világ idei gazdasági növekedéséből és két és százalékponttal megdobhatja az inflációt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az euróövezet éves inflációs rátája idén februárban új rekordra, 5,9 százalékra emelkedett a januári 5,1 százalékról - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A januárival megegyező mértékű volt az amerikai termelői árak éves szintű emelkedése februárban, míg havi összevetésben a növekedés mérsékelten lassult.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Februárban 8,53 százalékra nőtt a román éves inflációs ráta a januárban jegyzett 8,35 százalék után - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Fehéroroszországban gyorsult a havi szintű infláció februárban, amikor 1,6 százalékot jegyeztek fel a januári 1,5 százalék és a decemberi 0,9 százalék után.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Ukrajna hazai összterméke (GDP) 3,4 százalékkal nőtt 2021-ben, miután 2020-ban 3,8 százalékkal csökkent - közölte az ukrán statisztikai hivatal.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Februárban havi szinten lassult, éves összevetésben gyorsult a nagykereskedelmi árak emelkedése Németországban.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Idén februárban negyvenéves csúcsot döntött a fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke az Egyesült Államokban.
