Handó: komoly jelentősége van annak, ki lesz bírósági elnök

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint az időszerű ítélkezés és a bírósági munkakörülmények szempontjából komoly jelentősége van annak, hogy egy pályázat után kit neveznek ki a törvényszék, ítélőtábla elnökének.

Januártól közjegyző előtt intézhetőek egyes öröklési ügyek

Januártól már nem kell bíróságra menni, ha az örökösök a végrendelettől eltérően akarnak örökölni, de vannak vitás kérdések, az ügy közjegyző előtt is intézhető peren kívüli eljárásban - mondta Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Uniós bíróság: a magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető a Törökországgal kötött társulási megállapodással

A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

Jogerősen felmentették tisztségéből Álmosd polgármesterét

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette tisztségéből Köteles Istvánt (Fidesz-KDNP), Álmosd polgármesterét csütörtökön a Debreceni Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Decemberben a gyakorlatban is megkezdi a munkáját a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság

Novemberben néhány különleges ügyész látogat Koszovóba, hogy meghallgassa a gyanúsítottakat, decemberben pedig már az első vádemeléseket is megteszik az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) valamikori tagjai ellen.

Megkezdődött a bírók képzése az új közigazgatási perrendtartásról

Megkezdődött a jövő januárban hatályba lépő közigazgatási perrendtartás alkalmazását szolgáló bírói képzéssorozat kedden Budapesten, a Magyar Igazságügyi Akadémián.

Európai biztos: mindenkinek előnyös lenne, ha Románia a schengeni övezethez tartozna

A schengeni övezet erősebb lenne, és minden tagországa nyerne abból, ha Románia is a belső határellenőrzés nélküli térség részévé válna - vélekedett Julian King, a biztonsági unióért felelős európai biztos Bukarestben hétfőn, miután a román vezetőkkel tárgyalt..

Jogi szakértő: szabálytalanságok történtek a törvény elfogadásakor

Az új oktatási törvény elfogadásakor az ukrán parlament alapvetően sértette meg a jogalkotás szabályait, a szavazás nem is a konkrét normaszövegről, hanem a képviselők hazafiasságának "szintjéről" szólt.

Letette hivatali esküjét Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék új magyar tagja

Letette hivatali esküjét csütörtökön az Európai Bíróságon Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék új magyar tagja.

Szakértő: hosszabb ideig tartó ingatlanügyleteknél érdemes közjegyzőhöz fordulni

Hosszabb ideig tartó ingatlanügyleteknél érdemes közjegyzőhöz fordulni, mert nagyobb a szerződésszegés kockázata - mondta az M1 aktuális csatornának a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke szombaton.

Szakértő: érdemes közjegyzői okiratba foglalni a lakásbérleti szerződést

Mindkét fél számára biztonságot jelent, ha közjegyzői okiratba foglaltan kötik meg a lakásbérleti szerződést - mondta Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Handó: példaértékű a bírósági dolgozók hivatásszeretete és elkötelezettsége

Példaértékű a bírósági dolgozók hivatásszeretete, elkötelezettsége, ez a hivatásszeretet viszi folyamatosan előre a bírósági szervezetet - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a bíróságok napja alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen.