A dohányipari Continental 17 százalékos béremelés mellett több mint 200 millió forintot fizetett ki jutalomként dolgozóinak

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel csütörtökön.

Közel 30 millió forinttal jutalmazták a budapesti Eb érmeseit és helyezettjeit

A vasárnap véget ért budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit, valamint az őket felkészítő és támogató szakembereket köszöntötte kedden délelőtt a Magyar Birkózók Szövetség (MBSZ).

Csehországban minden egészségügyi dolgozó jutalmat kap

Pénzjutalmat kap minden csehországi egészségügyi dolgozó, aki a koronavírus-járvány idején a kórházakban dolgozott.

DK: a gyógyszertári és szociális dolgozók is kapjanak 500 ezer forintos jutalmat!

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy összes szereplője, például a gyógyszertári és a szociális dolgozók is kapjanak 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején végzett munkájukért.
Egy sörfőzde egyhetes szabadságot ad annak a munkatársának, aki befogad egy kutyát

Egy sörfőzde egyhetes szabadságot ad annak a munkatársának, aki befogad egy kutyát

A világ legjobb munkahelyei, ahol a vezetőség törődik az alkalmazottakkal.

Nyolc és félmillió forintnyi jutalom a súlyemelő-világcsúcsért

Csaknem 33 ezer dollárnak, vagyis 8,5 millió forintnak megfelelő jutalmat kapott Kuo Hszing Csun tajvani súlyemelő azért, mert világcsúcsot ért el a nők 58 kilogrammos kategóriájában a hazájában zajló Universiadén.
Vastagon jutalmaznák a jóslócsontok kódjainak megfejtőit

Vastagon jutalmaznák a jóslócsontok kódjainak megfejtőit

A jóslócsontok megfejtőjét izmos jutalomba részesítené Kína! Egy kínai múzeum nagy jutalomban részesítené azt az embert, aki megfejtené az ún. jóslócsont feliratokat. A rendkívül érdekes betűk...
A becsületes taxis nem azt kapta, amit megérdemelt volna

A becsületes taxis nem azt kapta, amit megérdemelt volna

187 ezer dollárt talált az autója hátsó ülésen Raymond „Buzzy” MacCausland, aki nem tartotta meg a vagyont, hanem a rendőrségre vitte az elhagyott pénzt.Raymond „Buzzy” MacCausland, bostoni taxisofőrr...
Illegális bevándorlás - Köszönet és pluszpénz a migránsokat szállító autóbuszvezetőknek

Illegális bevándorlás - Köszönet és pluszpénz a migránsokat szállító autóbuszvezetőknek

A magyar kormány köszönetet mondott a Volán társaságoknak a migránshelyzet kapcsán elvégzett többletfeladatokért - közölte a Dél-Dunántúli Közlekedési Zrt. szombaton az MTI-vel.A magyar kormány elisme...
Tanévkezdés - Rákóczi Szövetség: csaknem 5800 magyar iskolakezdő kaphat ösztöndíjat

Tanévkezdés - Rákóczi Szövetség: csaknem 5800 magyar iskolakezdő kaphat ösztöndíjat

A Kárpát-medence csaknem 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán beiratkozási programja keretében. Az ösztöndíjak átadása szombaton Gútán, a szlovákiai ma...
Mit kezdjünk az iszonyú napokkal?

Mit kezdjünk az iszonyú napokkal?

Alice Boyes pszichológus elmondta, hogy mi az a négy dolog, amivel jobbá tehetünk egy borzalmas napot.Mindenki életében előfordul, hogy a reggeli ébredés után egymást követik a csapások, amelyeknek ha...
Félmillió euróval dotálja a LEN az idei úszó- és műugró Eb-k legjobbjait

Félmillió euróval dotálja a LEN az idei úszó- és műugró Eb-k legjobbjait

Félmillió eurót oszt szét az Európai Úszó Liga (LEN) az ez évi műugró és úszó Eb-ken legjobban szereplők és azok nemzeti szövetségei között.A Paolo Barelli LEN-elnök által aláírt hírlevél tanúsága sze...