Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a "gyilkos" szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.
Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Darius Valcovot, a román miniszterelnök és a szociáldemokraták egyik fő tanácsadóját.
Az Európai Uniónak fel kell lépnie az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érő jogszűkítő folyamatok megfékezése érdekében.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós szerződése szilárd alapja lehet egy stabil kormánynak, amely a beruházásokra összpontosít a gazdasági versenyképesség megtartása érdekében.
A Kreml a bűnüldöző szervekkel közösen fogja mérlegelni annak a 16, az orosz igazságszolgáltatás elől Nagy-Britanniába menekült üzletembernek az ügyét, akik jelezték, hogy hajlandók lennének hazatérni - jelentette ki Dmitrij Peszkov szerdán Moszkvában újságíróknak.
Kihágásnak minősítette Mihai Tudose volt román kormányfőnek az autonómiát követelő erdélyi magyarokat áttételesen akasztással fenyegető, egy január 10-i tévéműsorban elhangzott kijelentését szerdai határozatában a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
Leváltották alelnöki tisztségéből Ryszard Czarneckit szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, mert a lengyel kormánypárti politikus januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította egyik képviselőtársát, a lengyel ellenzéki Róza Thunt.
Törökország teljesítette az Európai Unió által támasztott 72 kritériumot, és a schengeni vízummentesség mihamarabbi megadását várja - mondta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szerdán Ankarában, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vonatkozó határozatának megfelelően elkezdte hazaküldeni az észak-koreai vendégmunkásokat - közölte szerdán az Interfax hírügynökség a phenjani orosz nagykövetre, Alekszandr Macegorára hivatkozva.
Medve támadt kedden egy 25 éves férfira a székelyföldi Szenterzsébeten - közölte a Székelyhon.ro portál.
Az illetékes londoni bíróság keddi végzése szerint érvényben marad a Julian Assange elleni brit letartóztatási parancs, annak ellenére is, hogy a svéd ügyészség megszüntette a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen nemi erőszak gyanúja miatt folytatott nyomozást.
Nem szolgáltathat alapot más országoknak az aggodalomra, ha orosz fegyvereket orosz területre telepítenek, mert Oroszország senkit se fenyeget - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.