Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek gyanúsottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell.
A mostani francia elnökválasztási kampányban nem hagyományos jobb- és baloldali programok versenyeznek egymással, hanem különböző Franciaország-víziók - mondta Szűcs Anita Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint "van egyfajta közeledés" Kína és Oroszország között katonai és politikai téren a muzulmán mozgalmak ujgurföldi, illetve közép-ázsiai törekvéseivel kapcsolatban.
Korrupció gyanúja miatt letartóztatta a spanyol csendőrség Ignacio Gonzálezt, a madridi autonóm régió előző konzervatív néppárti elnökét, aki 2012 szeptembere és 2015 júniusa között állt a regionális kormány élén - közölte a spanyol sajtó nyomozati forrásokra hivatkozva szerdán.
Elutasította a bukaresti képviselőház szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést.
A "valódi politikai" tárgyalások a június 8-ai brit előrehozott választás után kezdődhetnek meg az Egyesült Királyság uniós kiválásáról (Brexit) - tolmácsolta szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker szavait.
Semmiképp nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség az Egyesült Királyság uniós kilépését (Brexit) követően - szögezte le szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője.
A "valódi politikai" tárgyalások a június 8-i brit előrehozott választások után kezdődnek az Egyesült Királyság uniós kiválásáról - tolmácsolta szerdán Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület vezető szóvivője Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a véleményét
A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) is, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistái is fellebbeztek az utóbbiak ellen április hetedikén hozott elsőfokú ítélet ellen.
Az erdélyi Mezőzáh dombjai között minden évben több, mint 50 000 bazsarózsa virágzása kápráztatja el az oda látogatókat. Az idei virágzás is megkezdődött.
A közelgő elnökválasztás napjára tervezett merénylet gyanújával őrizetbe vettek kedden két férfit Franciaországban - jelentette be sajtótájékoztatón a francia belügyminiszter.
A kereszténygyűlölet és az iszlámgyűlölet elleni küzdelemről szóló nyilatkozatok elfogadását sürgette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai húsvéti fogadáson.