Kína csütörtökön elítélte az új, brit-amerikai-ausztrál védelmi és biztonsági partnerségi szervezet létrehozását, "hidegháborús mentalitással" vádolva a három országot.
Szívügyünk a család mottóval tartja pénteken a 15. kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Többtucatnyian kapták el a koronavírus-fertőzést Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetéből.
Egyetlen ország sem siet a tálibok hivatalos elismerésével, Oroszország is az új afgán vezetés konkrét intézkedéseinek mérlegelésével fog dönteni az ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Magyarországon már nincs demokrácia - mondta az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.
Az elmúlt másfél esztendőben a világjárvány elleni harccal voltunk elfoglalva, amelynek sok tanulsága volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásáron, a magyar pavilon megnyitóján.
A jogállamiság védelme nemcsak nemes cél, hanem egyúttal kemény munka és folyamatos küzdelem is annak érdekében, hogy az Európai Unió még eredményesebb legyen - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében szerdán.
Korábbi törvényhozókat és aktivistákat ítéltek börtönbüntetésre Hongkongban szerdán, amiért tavaly részt vettek a Tienanmen téri események emlékére szervezett, ám végül a hatóságok által nem engedélyezett rendezvényen.
Az Európai Unió négymilliárd eurót ajánl fel a klímaváltozás elleni fellépésre a 2027-ig terjedő időszakban, beleértve a az alacsonyabb jövedelmű országok támogatását is - közölte az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében szerdán.
Az Európai Unió számára prioritás, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni beoltás globális folyamatát, ezért 200 millió adag oltóanyagot ajánl fel a rászoruló országoknak - közölte az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében szerdán.
Oroszországban a kedden közölt hivatalos adatok szerint elérte az 563 803-at az aktív új koronavírusos fertőzöttek száma, ami a legmagasabb szám a járvány kezdete óta.
Ismét 20 százalék fölé emelkedett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága a szeptember 26-i szövetségi parlamenti választásra készülő Németországban.