Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök utasítást adott Ciszjordániában több száz új telepes lakás felépítésének előmozdítására - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Figyelmeztető sztrájkba lépett hétfőn a szlovén rendőrök egy része, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására és a béremelésekre tett 2018-as ígéretét - közölte a Delo című szlovén napilap.
A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées - jelentette be Párizs főpolgármestere.
Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Már 12 millió forint érkezett a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására a január elején indított adománygyűjtési akcióban - tájékoztatta a gyűjtést kezdeményező Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn az MTI-t.
Több mint másfél millió ember oltottak be az első orosz vakcinával, a Szputnyik V-vel - közölte orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Csütörtökön érkeznek Kínába az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői a vizsgálatok megkezdésére - jelentette be a kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfőn.
Engedélyezte pénteken a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) az amerikai Moderna gyógyszergyár által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) várja, hogy Apjok Norbert, a Máramaros megyei parlamenti képviselője benyújtsa lemondását a parlamentből.
Az Európai Bizottság több mint elegendő, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséról között szerződést a gyógyszergyártókkal - mondta az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben.
Az Európai Bizottság további 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről egyezett meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal - jelentette be az Európai Bizottság elnöke pénteken.
Minisztercserékkel, harmadik Conte-kormánnyal vagy szakértői kormány felállításával zárulhat az olasz kormányválság, amelynek kimenetele a következő néhány napban dől el az olasz sajtó pénteki elemzései szerint.
