Szerbiában átlépte az ezres lélektani határt az új fertőzöttek száma, keddről szerdára 1053 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a következő héten ez a szám csak tovább fog növekedni.
Az Európai Bizottság az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján jóváhagyta, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. felvásárolja a csehországi innogy Ceská republika a.s. (iCR) nevű energetikai vállalatot - közölte az uniós bizottság kedden.
Perük óta először találkozott II. Albert volt belga uralkodó és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő - közölte a helyi média a királyi palota közleményére hivatkozva kedden.
Kárpátalján a magyar kisebbségnek sikerült megőriznie korábbi pozícióit a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásokon - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
A születés előtti diagnosztika és kezelés bővítését ígérte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, reagálva a beteg magzatok művi vetélését tiltó múlt heti alkotmánybírósági döntésre és az azt követő tüntetésekre.
Bordeaux radikális baloldali polgármestere, Pierre Hurmic úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy szerinte a fenyőfák olyan kivágott fák, amelyek már halottak.
Bosznia-Hercegovina mindkét országrészében szigorítottak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseken - közölte a Nezavisne Novine című szarajevói napilap az internetes oldalán kedden.
Mohammed Moussaoui, a legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke szerint Franciaországban nem üldözik a muzulmánokat, s ezért arra szólította fel a híveket, hogy védjék meg hazájuk érdekeit a francia termékek bojkottjának kampányaival szemben, amelyek muzulmán országban indultak.
A koronavírus-járvány erősödése miatt ismét elhalasztják a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztó kongresszusát - jelentették be hétfőn Berlinben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.
Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatot tett hétfőn arra a NATO-nak, hogy mondjon le a közepes és rövid hatótávolságú rakéták európai telepítéséről, valamint hogy kölcsönösen ellenőrizhessék a másik fél azon objektumait, amelyek gyanújuk szerint ebbe a kategóriába sorolhatók.
Ukrajnában várhatóan még tovább gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése, de ez nem függ össze a vasárnap megtartott helyhatósági választásokkal - jelentette ki hétfőn Ihor Kuzin, az ukrán közegészségügyi központ vezérigazgatója az RBK-Ukrajina hírportálnak.