Tajvani maszkadományt kapott magyar közvetítéssel az RMDSZ

Tajvani magánadományozótól kapott egymillió egyszer használatos maszkot az új típusú koronavírus elleni védekezéshez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - közölte csütörtöki hírlevelében a szövetség.

A világban csökkent a fertőzés terjedésének üteme, áthelyeződtek a gócpontok

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel.

Merkel: az egészségügyben is meg kell erősíteni az EU stratégiai szuverenitását

Az egészségügy területén is meg kell erősíteni az Európai Unió stratégiai szuverenitását, hogy a közösség minél sikeresebben védekezhessen a járványok ellen - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Osztrák kancellár: megszűnhet a határellenőrzés Svájc és Liechtenstein, majd a keleti szomszédok irányába is

Ausztria a szomszédos országok közül Svájccal, Liechtensteinnel, valamint a keleten szomszédos országokkal lát esélyt arra, hogy a közeljövőben megszüntessék a határellenőrzéseket - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár szerdán az osztrák kormány ülését követően.

Lengyelországban tovább lazítanak az intézkedéseken, a határellenőrzés marad

Tovább lazít a lengyel kormány a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseken, szerdai bejelentés szerint május 18-tól megnyílnak az éttermek, a fodrászatok az egészségügyi szabályok betartása mellett.

Ukrajnában elfogadták az IMF által szorgalmazott törvényt a bankokról

Az ukrán parlament megszavazta szerdán végső olvasatban a bankokról szóló, "Kolomojszkij-ellenesnek" is nevezett törvényt, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltételül szabott az ország hitelezésének folytatásához.

Oroszország felfüggesztette az Aventa-M lélegeztetőberendezés használatát a kórháztüzek után

Felfüggesztette az Aventa-M típusú lélegeztetőberendezés forgalmazását szerdán az orosz egészségvédelmi felügylet (Roszzdravnadzor), miután feltevések szerint ennek a készüléknek a meghibásodása miatt keletkezett tűz két oroszországi kórházban.

Vuhan teljes lakosságát tesztelnék a kínai hatóságok

A közép-kínai Vuhan teljes lakosságát tesztelnék az új koronavírusra a helyi hatóságok az elkövetkező tíz napban, miután a hétvégén néhány újabb, a vírusfertőzésből eredő megbetegedést jelentettek a járvány eredeti gócpontjának számító városból.

Putyin szóvivője elkapta a fertőzést

Kórházba szállították Covid-19 típusú koronavírus-fertőzéssel Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét.

Május 15-én újranyithatnak a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak Ausztriában

Pénteken ismét kinyithatnak a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak Ausztriában - közölte kedden Ulrike Lunacek művészeti és kulturális államtitkár, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy továbbra is szigorú óvintézkedésekre lesz szükség a koronavírus-járvány miatt.

Spanyolországban 27 ezerhez közelít a halálos áldozatok száma, a külföldről érkezőknek karanténba kell vonulniuk

Spanyolországban 27 ezerhez közelít az új koronavírus okozta halálesetek száma - közölte kedden a spanyol egészségügyi minisztérium, amely elrendelte a külföldről érkezők szabad mozgásának kéthetes korlátozását is.

Európai Bizottság: 117 millió euró áll rendelkezésre gyógykezelési és diagnosztikai projektekre

Az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló uniós kezdeményezés keretében 117 millió euró (mintegy 41,3 milliárd forint) áll rendelkezésre a koronavírus-járvánnyal összefüggésben márciusban kiírt pályázaton eredményesen szerepelt gyógykezelési és diagnosztikai projektek számára.