Kínai külügyi szóvivő: a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi ügyekről is tárgyal a kínai és az orosz elnök

A kétoldalú kapcsolatok mellett a gyakorlati együttműködésről, valamint közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdésekről tárgyal kínai partnereivel Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Kaja Kallas: Kína remélhetőleg befolyást gyakorol Iránra a Hormuzi-szoros megnyitása érdekében

Kaja Kallas, az EU külügyi biztonságpolitikai főképviselője hétfőn reményét fejezte ki, hogy Kína befolyását felhasználva ráveszi Iránt a Hormuzi-szoros újranyitására, amelynek hajóforgalma "óriási hatással van a világ legkiszolgáltatottabb rétegeire".

Földrengés rázta meg Dél-Kínát

Két ember meghalt, négyen megsérültek, és több mint hétezer embert evakuáltak, miután hétfő hajnalban 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Dél-Kína Kuanghszi régióját - jelentette a kínai állami média.

Donald Trump: fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat kötöttünk Kínával

Az Egyesült Államok és Kína "fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat" kötött a pekingi amerikai-kínai csúcstalálkozón - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai második, egyben utolsó napján.

Kínai külügyi szóvivő: Kína továbbra is a közel-keleti béketárgyalásokat támogatja

Kína a nemzetközi közösséggel együttműködve továbbra is támogatni kívánja a közel-keleti béketárgyalásokat, valamint konstruktív szerepet kíván játszani a térség tartós békéjének megteremtésében – közölte a kínai külügyi tárca szóvivője az iráni helyzettel kapcsolatban pénteken.

Amerikai külügyminiszter: egyetért az amerikai és a kínai elnök a Hormuzi-szoros újranyitásának szükségességében

Egyetértés volt az amerikai és a kínai elnök között a Hormuzi-szoros szabad átjárhatóságának szükségességéről és Irán atomfegyverprogramjával kapcsolatban is - nyilatkozta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön.

Hszi Csin-ping: Kína üdvözli az amerikai vállalatokkal folytatott együttműködés erősítését

Kína üdvözli az Egyesült Államok Kínával folytatott, kölcsönösen előnyös együttműködésének erősítését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Donald Trump amerikai elnököt fogadta.

Marco Rubio: Kína egyszerre kezelendő kihívás és fontos kapcsolat az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok számára Kína egyszerre jelenti a legjelentősebb geopolitikai kihívást és a legfontosabb kezelendő kapcsolatot – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán az amerikai-kínai csúcstalálkozót megelőzően.

Hszi Csin-ping: 2026 történelmi év lehet a kínai–amerikai kapcsolatokban

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 "történelmi jelentőségű mérföldkő" lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.

Kína tiltakozik a kínai vállalatokat érintő amerikai szankciók ellen

Kína határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alap és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli illegális egyoldalú szankciókat - jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.

Iráni külügyminiszter: a politikai válság nem oldható meg katonai eszközökkel

Pekingben tárgyalt szerdán Vang Ji kínai és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az iráni-amerikai egyeztetésekről, a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Rekordot döntött az elektromos autók töltése a május elsejei ünnep alatt Kínában

Jelentősen nőtt az új energiafelhasználású járművek (NEV) hosszú távú használata Kínában a május elsejei ötnapos ünnep alatt, amit a töltőinfrastruktúra gyors bővülése és az akkumulátortechnológia fejlődése is támogatott - derül ki a kínai állami hírügynökség szerdai jelentéséből.