Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Tíz év után ismét magas szintű találkozót tartott a Kínai Kommunista Párt és a tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT).
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
Kína felszólítja az iráni háborúban érintett feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, mielőbb kezdjék meg a béketárgyalásokat, és párbeszéd útján rendezzék a konfliktust.
Kínában jelentősen csökkent a gyermek- és nőrablások, valamint az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma - közölte csütörtökön a kínai legfelsőbb népbíróság.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Több mint száz, önvezető rendszerrel működő robottaxi állt le a közép-kínai Vuhan városában rendszerhiba miatt - közölték a helyi hatóságok szerdán.
Kína több térségében is súlyos árvizekre és aszályokra lehet számítani 2026-ban - jelentette szerdán a kínai állami média a vízügyi hatóságok tájékoztatása alapján.
Csökken a maratonversenyek száma Kínában, miközben szigorodnak a részvételi feltételek és nő az érdeklődés a futóesemények iránt – jelentette kedden a kínai állami média.
Kína továbbra is aktív és konstruktív szerepet kíván betölteni a közel-keleti konfliktus lezárásának előmozdításában - közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán.
A kínai Eximbank kész regionális központot létrehozni Magyarországon, valamint továbbra is támogatni fogja a kínai vállalatok beruházásainak idehozását, amiből hazánk már eddig is rendkívül sokat profitált.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Kína ideiglenes intézkedéseket vezetett be az üzemanyagárak emelkedésének mérséklésére - közölte hétfőn a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC).
A közép-kínai Hupej tartomány hatóságai különleges akció keretében 22, fentanillal kapcsolatos bűncselekményt vizsgáltak - közölte csütörtökön a tartományi kábítószer-ellenes bizottság.
Kína 70 vizsgált városában az új építésű lakások ára éves szinten 3,2 százalékkal, tavaly június óta a legnagyobb mértékben csökkent idén februárban.