Vádat emeltek a szülők ellen, mert nem járatták iskolába gyereküket

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy besenyőtelki házaspár tagjai ellen, mert évekig nem járatták rendszeresen iskolába gyermeküket - tájékoztatta a Heves megyei főügyész helyettese szerdán az MTI-t.

Felfüggesztett börtönt kapott a hatéves fiát vezetni engedő férfi

Egy év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki végzésben a Kiskőrösi Járási Bíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő férfire - közölte a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-vel.

Tíz év börtönre ítéltek egy unokáját megöléssel fenyegető, a szeme láttára ismerősét leszúró férfit

Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki tavaly márciusban Törökszentmiklóson megöléssel fenyegette tíz éves unokáját, majd jelenlétében leszúrta ismerősét.

Vádat emeltek egy segélyhívón segítséget kérő gyermek szülei ellen

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyermeke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen.

Vádat emeltek egy gyermekét elhanyagoló anya ellen

Vádat emelt egy gyermekét súlyosan elhanyagoló, italozó, csavargó anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt az Esztergomi Járási Ügyészség - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken.

Ittasan veszélyeztette csecsemőjét egy nagykanizsai nő

Nevelőszülőknek adták a gyermekét és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki ittasan veszélyeztette alig három hónapos csecsemőjét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Három év börtönt kapott gyereke veszélyeztetéséért egy baranyai anya

Jogerősen három év börtönre ítéltek egy baranyai anyát, élettársa pedig másfél év börtönt kapott gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt - tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla szerdán az MTI-t.

Két év börtönre ítéltek egy volt médiaiskolai igazgatót kiskorú veszélyeztetése miatt

Kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-t.
4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

Az iowai nőt jelenleg a világ legrosszabb anyái között emlegetik, kész csoda, hogy a gyerekeinek nem esett baja.
Letartóztatták az anyukát, aki 4 tigrist tartott otthonában – videó

Letartóztatták az anyukát, aki 4 tigrist tartott otthonában – videó

Houstonban a rendőrség őrizetbe vett egy 34 éves nőt, aki 4 tigrist tartott otthon.
Kisgyerekét órákra a kocsiba zárta a svájci nő, hogy bulizni mehessen

Kisgyerekét órákra a kocsiba zárta a svájci nő, hogy bulizni mehessen

A világ legrosszabb anyja címet érdemelné az a nő, aki elképesztő módon bánt a gyerekével. A svájci nő a kisfiú egyszerűen bezárta a kocsiba, majd órákra otthagyta, hogy ő bulizni mehessen. Az ese...
Kegyetlenül bántalmazta gyerekeit a nő, mert nem találta a kulcsait – fotó 18+

Kegyetlenül bántalmazta gyerekeit a nő, mert nem találta a kulcsait – fotó 18+

Egy debreceni nő azért verte meg kegyetlenül a gyerekeit, mert nem találta a kulcsait. A megrázó történetet az édesapa mesélte el, aki durva fotókat posztolt az egyik gyerek sérüléseiről a közösségi ...