Fiatal művészek állítanak ki Szekszárdon

A három fiatal művész állít ki Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban a Szabó Dezső-ösztöndíjasok bemutatkozó tárlatán, amelynek megnyitóján hatodik alkalommal adják át az ösztöndíjat egy Tolna megyei vagy a megyéhez kötődő fiatal alkotónak.

Több mint százezer látogatója volt tavaly a Műcsarnoknak

Meghaladta a százezret a Műcsarnok látogatóinak száma 2016-ban - mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A 21. századi magyar formatervezést bemutató kiállítás nyílik Varsóban

Magyar dizájn a 21. században címmel nyílik csütörtök este kiállítás a varsói szépművészeti akadémián, a lengyelországi magyar évad keretében rendezett tárlat a nemzetközi színtéren sikeresen szereplő magyar dizájnalkotásokat mutatja be.

Baselitz, Korniss Péter és Madarász Viktor a Nemzeti Galéria idei programjában

Mások mellett Georg Baselitz, Korniss Péter és Madarász Viktor életművéből nyílik kiállítás idén a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), amelynek kincsei újabb külföldi helyszíneken is bemutatkoznak.

Új fotóművészeti fesztivált rendeznek tavasszal Budapesten

Budapest FotóFesztivál elnevezéssel a magyar és nemzetközi fotóművészet értékeit és újdonságait a középpontba helyező új programsorozatot rendeznek február 28. és április 30. között a fővárosban.

Elkezdődött a berlini Zöld Hét, Magyarország a díszvendég

Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, amelynek díszvendége az idén ismét Magyarország.

Riói olimpiai fotókból nyílt kiállítás Debrecenben

Repülj velem Rióba címmel Derencsényi István fotográfusnak a riói nyári olimpián készült képeiből nyílt kiállítás szombaton a Debreceni Egyetem sporttudományi oktatóközpontjában.

Megnyílt a Nemzeti Galéria Ország Lili-kiállítása

Több mint háromszáz munkát vonultat fel Árny a kövön címmel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) szombattól látható Ország Lili-kiállítása, melyhez felépült a 90 éve született képzőművész által elképzelt labirintus is.

Bocskay Vince erdélyi szobrászművész munkáiból nyílik kiállítás Budapesten

Bocskay Vince erdélyi szobrászművész munkáiból nyílik kiállítás Szoboremberek címmel szerdán Budapesten, a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

Kiállítás nyílik Pina Bausch társulatának történetéből

Emlékszilánkok címmel nyílik kiállítás Pina Bausch táncos-koreográfus társulatának történetéből hétfőn Budapesten az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI).

Konkoly Gyula műveiből nyílik kiállítás Bécsben

Konkoly Gyula Munkácsy-díjas képzőművész 2008 után készült műveiből nyílik kiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban csütörtökön.
Kiállítás és detektívjáték a Vajdahunyadvárban

Kiállítás és detektívjáték a Vajdahunyadvárban

Az őszi szünetben még látogatható az Éjszakai nyomozás - Detektívjáték holdfényben című kiállítás és játék a budapesti Vajdahunyadvárban. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban látható tárlat és detektív...