Néhány nap alatt máris jelentősen visszaesett Ukrajnában a szankciós listára került orosz közösségi portálok és más, korábban az országban igen népszerű internetes oldalak látogatottsága.
Elképzelhető "nagy, nagy konfliktus" Észak-Koreával, ám az amerikai kormányzat diplomáciai lépésekre, békés megoldásra törekszik - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjúban, amely pénteken jelent meg.
Erőteljes jelzésnek nevezte az Aszad-rezsim részére a Szíriában végrehajtott amerikai légicsapásokat pénteken Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese kijevi látogatása alatt, egy biztonsági fórumon.
Három török katona meghalt, öt megsebesült, amikor a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói felrobbantottak egy távirányítású, földbe ásott pokolgépet a török biztonsági erők felderítőinek közelében a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Sirnak tartomány Uludere körzetében.
Ukrajna kész akár egyoldalúan is betartani a tűzszünetet április 1-jétől, amiről a minszki összekötő csoport legutóbbi ülésén állapodtak meg - közölte Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Színészek, akik külön kérték, hogy öljék meg a karakterüket.
Nyolc polgári személy életét vesztette és harminc megsebesült a kiújult kelet-ukrajnai harcokban az elmúlt egy hét alatt - közölte Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának helyettes vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
A török külügyminisztérium szóvivőjének pénteki nyilatkozata szerint Athén nyíltan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy előző nap egy görög deszantalakulat hadgyakorlatot hajtott végre az égei-tengeri Kósz görög szigetnél.
Következetességet vár Washingtontól a szíriai konfliktusban Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki a Bloomberg News amerikai hírügynökség főszerkesztőjével, John Micklethwaittel beszélgetett az amerika...
Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Jeruzsálemben lelőttek pénteken egy jordániai állampolgárságú palesztin fiatalembert, aki az óvárosból, késsel a kezében a Damaszkuszi Kapunál álló határőr-kat...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Már 4 millióan is látták azt a videót, ami miatt feljelentették Jeddi Árpád Leventét, akinek konfliktusa volt Calaisnál az illegális bevándorlókkal.
Sokan ismerjük a felvételt, amin azt láthatjuk, ho...
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Kijevnek áll érdekében, hogy a Moszkva által bejelentett, leleplezett krími diverzáns akciókkal és hasonló lépésekkel fenntartsa az Oroszország és Ukrajna köz...